Egy arizonai pár szokatlan fotóval jelezte ismerőseinek, hogy megszületett a lányuk: a születendő csecsemő a császármetszés közben kinyúlt az anya méhéből, és megfogta a szülészorvos ujját, ezt tudta megörökíteni az apa. A fotót egy darabig nem merték publikálni, féltek a negatív reakcióktól, de végül az év első nagyon felkapott fotója lett az övék. Nem ez az első ilyen felvétel, de az első azok közül, amelyek császármetszés közben készültek.

“Az orvos odaszólt nekem, és azt mondta: 'Megfogja az ujjam'. Úgyhogy odarohantam hozzá, és megcsináltam a felvételt, teljes áhitatban. Annyira csodálatos jelenet volt” – mondta az arizonai Randy Atkins a 3TV műsorában arról a képről, amit lánya születése közben készített.

A felvételen az látható, hogy a császármetszés közben az éppen megszülető csecsemő kinyúl az anyja méhéből, és megfogja az orovosa ujját. Az apa csak azt sajnálja, hogy lemaradt a jelenetről, nem tudta kiélvezni a pillanatot, mert arra koncentrált, hogy elkészítse a képet.

A szülés után Atkinsék egy darabig halogatták, hogy megjelentessék a képet, mert attól tartottak, hogy az emberek gusztustalannak fogják tartani. Aztán végül több mint két hónap hezitálás után kirakták a feleség, Alicia Atkins fotóstúdiójának a Facebook-oldalára. “Nem gondoltuk volna, hogy ennyi pozitív visszajelzést kapunk. Azt hittük, sokan szidni fognak minket, hogy ez undorító, de mindenki azt írta, hogy ez a legjobb dolog a világon” – mondta a feleség.

A kórház részéről azt mondták, hogy volt már arra példa, hogy császármetszés közben a csecsemő megfogta a szülészorvos ujját, de ez az első alkalom, hogy ilyenről fotót is tudtak készíteni.

A dolog csak részben igaz, tényleg ez az első császármetszés közben készült ilyen fotó, de 1999-ben már csináltak egy hasonló, nagyon felkapott felvételt . Akkor egy méhen belüli műtét közben a csecsemő keze kicsúszott a méhből, ezt fogta meg óvatosan az orvos, hogy visszarakja a helyére. A fotó eközben készült, de a felvétel és a hozzá társított jelentés nagyon eltorzult az évek során. Többek között azért is, mert a fotó készítőjének a gondolkodását is megváltoztatta a fénykép. Az abortuszellenes harc egyik ikonikus fotója lett a kép, bizonyítandó, hogy mennyire tudatos egy csecsemő. Viszont az 1999-es fotó esetében nincs szó tudatosságról, a csecsemő nem kinyúlt az ujjért, csak kiesett a keze a helyéről. A most készült felvételen viszont a készítők szerint egyértelműen az látható, ahogy a születés közben a kéz megragadja a szülészorvos kezét.