horoszkóp

Egy falu gyászolja a karcagi tragédia áldozatait

2013.01.08. 20:30
Csíkszentgyörgyről származtak a karcagi baleset áldozatai, a falu nem tud napirendre térni a történtek felett. A polgármester elmondása szerint megpróbálnak segíteni a hozzátartozóknak, ha szükség lesz rá.

Csíkszentgyörgy több település összenövésből született Hargita megyei falu. Az 5500 lelkes település Háromtizes városrészének lakóinak többsége a január 6-án bekövetkezett borzalmas tragédiáról beszél – írja a székelyhon.ro.

Az áldozatok mind a faluból származnak, épp Budapestre tartottak, amikor Karcag közelében frontálisan ütköztek egy francia rendszámú Volkswagen Touraggel. Az Opelben ülők mindegyike életét vesztette, köztük egy féléves kisfiú is. A másik autó utasai nem sérültek meg.

Fotó: Bugány János

Az áldozatok mindegyike évek óta a fővárosban dolgozott, egy testvérpár, egyikük felesége és kisfia ült a kocsiban, illetve velük volt a szomszédjük is. A J. családban nem ez az első tragédia, a testvérpár édesapját hét évvel ezelőtt két rendőr bántalmazta, állítólag azért, mert nem beszélt románul, és tolmácsot kért, mivel saját bevallása szerint nem beszélt románul. A férfit egy nézeteltérés miatt idézték be a rendőrségre.

A település polgármestere, György József elmondása szerint a családtagok még nem fordultak az önkormányzathoz, de amenyibben megteszik, a polgármester megvizsgálja, milyen segítséget tud nyújtani a hozzátartózoknak.

Mint azt korábban megírtuk a testvérek egyike a hazaköltözést tervezte családjával, Csíkszereda közelében ki is néztek maguknak egy telket.