Maria Sanchez szüleivel az Egyesült Államok Vám- és Határvédelmi Hivatala közölte, hogy nem engedik őket be az országba búcsút venni lányuktól. A 26 éves nő négy nap múlva meghalt.

Vasárnap meghalt houstoni otthonában Maria Sanchez, akinek gyógyíthatatlan daganat volt a gerincén – írja a Jezebel. A 26 éves nő története amúgy is szomorú lenne, de az Egyesült Államok Vám- és Határvédelmi Hivatala rátett erre még egy lapáttal azzal, hogy nem tette lehetővé Sanchez szüleinek, hogy elbúcsúzzanak haldokló lányuktól.

A hatóság ugyanis elutasította Sanchez Mexikóban élő szüleinek határátlépési kérelmét, amit a törvények szerint csak rendkívüli vészhelyzetekben engedélyez, amit úgy látszik, nem merít ki, hogy két szülő el akarna búcsúzni a halálos ágyán fekvő gyerekétől. Az elutasítást négy nappal a nő halála előtt közölték.

Sancheznek egyébként nem ez volt az első ügye a kevéssé empatikus hivatalokkal: két évvel ezelőtt Texasban küldték el a kórházból egy kiírt műtét előtt nem sokkal, amikor rájöttek, hogy illegális bevándorlóról van szó. Az írásos elutasításban azt javasolták neki, hogy keressen egy kórházat Mexikóban, és ekkor sem fogadták el különleges esetként Maria Sanchez helyzetét.