Alig 2 éve alakult meg az Underdog zenekar, melynek tagjai közt profi zenészek, sőt egy operaénekes is akad. Az együttes egy népdal átdolgozással pályázott a versenyre, de a zsűrit nem győzték meg.

"Talán azért nem sikerült, mert népdal-feldolgozással indultunk, és nem saját számmal" – nyilatkozta a Velvetnek a 2010-ben alakult Underdog zenekar menedzsere, Kocsis Mihály, a Máltai Szeretetszolgálat szociális munkása a csapat Eurovíziós próbálkozásáról. Az alternatív rockot játszó Undeground zenekar nagyban eltér a megszokottól: az együttest hajléktalanok alkotják. Nagy lehetőségként tekintettek a versenyre, de most, hogy nem jutottak be a harminc induló közé, elkeseredtek. "Jó lehetőség lett volna, hogy többen megismerjenek minket" – magyarázta Kocsis a komorság okát.

A Szoljon.hu-n megjelent cikk szerint az együttes tagjai képzett zenészek, de a felfelé ívelést több dolog is nehezítette. "Időbe telt, míg beszereztük a hangszereket a tagoknak, főleg a használt piacot böngésztük. Kezdetben volt egy dobosunk, zongoristánk, basszusgitárosunk, és olyan fickók is, akik trombitán, oboán, szájharmonikán játszottak. Ha éppen tudtak egyáltalán fog nélkül játszani a fúvós hangszeren. Bizony, nem egy zenészt kellett először fogorvosi rendelésre elküldenünk..." – mondta el a lapnak Kocsis.

A projekt nem csak terápiás célú, a cél az, hogy a zenészek annyi jövedelmet szerezzenek a fellépésekből, amennyiből megélhetnek, valamint, hogy ki tudjanak lépni a zenei világba, és megismerjék őket az emberek. Vígh János, az Underdog ritmusgitárosa azután kezdett utcazenészként dolgozni, hogy megszűnt a munkahelye, egy autóalkatrészgyártó cég. "Azt gondoltam, Pesten könnyebb lesz az élet. Utcákon zenéltem, ott talált meg a zenekar menedzsere" – mondta el Vígh.

A menedzser szerint már voltak fellépéseik, most tárgyalnak a Gödörrel, és hamarosan beindul a fiúk zenei karriere. Első videóklipjükön az együttes énekesének, Alagi János operaénekesnek és az egyik zenésznek egy napját követhetjük nyomon.

Az Eurovízióról

Az Eurovíziós Dalfesztivált 1956 óta rendezik meg az Európai Műsorsugárzók Uniójának aktív tagállamai közt. Minden résztvevő ország egy zeneszámmal pályázik, amit egy élő műsor keretében adnak elő. A döntőt az előselejtezők előzik meg, ahol egyes országok kiválasztják, kit delegálnak a döntőbe. Idén Rúzsa Magdi énekesnő, Rakonczai Imre dalszövegíró, Walkó Csaba Compact Disco-frontember, Rákay Philip tévés intendáns és Csiszár Jenő műsorvezető fog ítélkezni az Eurovíziós Dalfesztivál magyar selejtezőjében, ahol 30 dal közül választják ki azt az énekest aki Magyarországot képviseli. A műsor május 18-i döntőjét 100-600 millió ember követi figyelemmel az egész világon. Idén nagy port vert fel, hogy a Dalba bekerült Keresztes Ildikó is, aki korábbi mentoráltjaival méri össze a hangját a selejtezőben.