Még három részeg nőt találtak abban a lakókocsiban, ahol annak a férfinak a holtteste feküdt, akit Donna Lange feltehetően a mellével ölt meg.

A Washington állambeli Donna Lange-t azzal vádolják, hogy egy veszekedést követően, mellét használva fegyverként, megölte barátját. A január 12-én történt eset során a szomszédok hívták ki a rendőrséget a lakókocsiparkba, ahol már a mentősök is a helyszínen voltak. A férfit az edmondi kórházba szállították, de ott csak a halál beálltát tudták megállapítani – írja a Huffington Post.

A helyszínre érkező rendőrök jelentése szerint az áldozaton kivül három nő tartózkodott a lakókocsiban, és mindegyikük részeg volt. Az eset előtt a pár kétszer is veszekedett, és egyszer azt is hallani lehetett, hogy az áldozat azt kiabálja: Szállj le rólam!

A szemtanúk elmondák, hogy a nő megtalálásakor mellkasával a férfi arcán feküdt. A nő 87 kilót nyomott, míg barátja csak 79-et, ezért a férfinak esélye sem volt. Mind a férfi, mind a nő arcán friss és korábbi sérüléseket is találtak. A kihallgatásakor az ismeretlen nő azt mondta, fogalma sincs, hogyan halt meg a barátja.

Némiképp meglepő, de nők nem is olyan ritkán használják fegyvernek a mellüket. Tavaly novemberben egy ügyvédet próbált meg megölni jogászhallgató barátnője, ráadásul egy kiadós szexet követően. A nő azzal védekezett, hogy baleset történt, de később azt mondta barátjának: "Kedvesem, azt akartam, hogy a halálod annyira kényelmes legyen, amennyire csak lehetséges".

2010-ben egy angol nő fojtotta meg majdnem a pasiját, amikor szex közben ráült. A hatalmas mellű nő azt hitte, partnere csak a szex hevében csapkodja, majd miután elájult, észrevette, hogy baj van. A párkapcsolat az eset miatt felbomlott, mert a férfi már nem tudott szexuális életet élni a nővel.