horoszkóp

Rúdtánccal fogyott le a kövér házaspár

2013.01.24. 13:50
Steve Hind és a felesége heti négyszer tömte magát gyorskajával, rendesen meghíztak, aztán egy évvel ezelőtt láttak egy rúdtánc-hirdetést, és jelentkeztek. Azóta a mozgásforma megszállottjai lettek, ketten több mint hatvan kilót adtak le, és versenyeken is indulnak.

“Nem fértem be a szép ruháimba, egyre csak híztam. Steve hasa akkora volt, hogy az emberek azzal viccelődtek, hogy terhes. Mindketten úgy voltunk vele, hogy ennek véget kell vetni. Egymásra néztünk, és azt mondtuk: “Tennünk kell valamit!”” – mondta Lisa Hind a Sunnak arról, miért döntöttek kb. egy évvel ezelőtt úgy, hogy megpróbálnak rúdtánccal lefogyni.

A pár heti négyszer evett McDonald's-ban, egyáltalán nem mozogtak. “Az első óra nagyon durva volt. Nem tudtam magam felhúzni a rúdon. Steve viszont nagyon gyorsan ráérzett. Ő volt az egyetlen férfi a csoportban, de nem zavarta a dolog. Rajta maradtunk a dolgon, két hét után pedig észrevettem a változásokat. A hasam már nem volt olyan nagy. A rúdtánc nagyon addiktív, ma már a hét minden napján csináljuk. Jópofa együtt csinálni, sosem éreztük még magunkat jobban” – mesélte a feleség.

A pár férfi tagja, Steve Hind buszvezetőként dolgozik, és munka közben is gyakorol, annyira bejött neki ez a mozgásforma. “Még a buszokon lévő rudakat is gyakorlásra használom. Az összes kollégám tud róla, hogy rúdtáncolok, és azt mondják, hogy szuper” – mondta Steve Hind.

Annyira belejöttek a rúdtáncba, hogy már versenyeken is indulnak, és ketten együtt kevesebb mint egy év alatt több mint hatvan kilótól szabadultak meg. Steve Hind 48 éves és a rúdtánc előtt 93 kilót nyomott. Tizenegy hónap alatt lefogyott 68 kilóra. A feleségről nem sokat tudni, Lisa Hind 27 éves, azt nem árulta el, hogy hány kilóról indulta, és mennyire fogyott le, de bevallása szerint 38 kilótól szabadult meg.