horoszkóp

Kegyetlenül elverte barátnőjét A szürke ötven árnyalata miatt

2013.01.30. 09:01
A 43 éves Steve Lock csomózott kötéllel verte meg nőjét, akivel szerződést kötöttek szadomazochista játékaikra. A negyvenes éveiben járó nő a bíróságon elmondta, a férfi a hálószobában kikötözte, és 14-szer ütötte meg a kötéllel, ami brutális horzsolásokat hagyott a testén. Ő már nem volt benne a játékban, de a férfi ezt nem vette figyelembe. A férfi a bíróságon elmondta, A szürke ötven árnyalata ihlette a játékokra.

"Az első és az utolsó ütés volt a legrosszabb. Sikítottam az első után, majd próbáltam nem, tudtam, hogy ez talán felbátorítja – neki úgy tűnt, abbahagytam a sikítozást. Soha életemben nem éreztem olyan  fájdalmat, amit az elsőnél. Van három gyerekem, de ez rosszabb volt minden addigi szenvedésemnél. Farmerben voltam, de ő elég nagydarab és az egész testét használta. Számolta a korbácsolásokat, ínyére volt minden egyes ütés, de a számolás közben egyszercsak csöndben maradt. Ez része volt az úr és szolga játéknak. Tudtam, hogy 14 ütés van, és arra gondoltam, gyerünk, siess, végezz már ezzel. Sírtam a fájdalomtól. És amikor vége volt, összeomlottam a kíntól" – mondta az ipswichi bíróságon az a negyvenes éveiben járó nő, akit a 43 éves Steve Lock megcsomózott kötéllel vert meg.

A brutális verés után a nő vallomása szerint a férfi kiment a konyhába főzni, mintha mi sem történt volna. A nőnek odaadta a lakat kulcsát, így kiszabadult, majd sms-ben könyörgött segítségért a barátaitól, akik azonnal értesítették a rendőrséget. Lockot már több nő is feljelentette bántalmazásért, zaklatásért, távoltartási végzés megszegéséért – fél évet börtönben is volt.

Hát persze, hogy A szürke ötven árnyalata

A vádlott Steve Lock, aki ékszerészként dolgozott. A most tárgyalt bántalmazás 2012 októberében történt, a sértettet a hálószobában, a földön kötözte meg, utána pedig összeverte. A szürke ötven árnyalata bestseller ihlette a verésre: vallomása szerint abból vette az ötletet. A tárgyaláson a nő azt vallotta, a férfi aláíratott vele egy szerződést, amiben lefektették a játékszabályokat, és aminek a lényege az, hogy az aláírástól számítva a nő a szexrabszolgája, ahogyan a könyvben is van.

A brutális verésen kívül a bíróság a pár szexuális életét is végighallgatta. Kiderült, hónapok óta viszonyuk volt, eleinte hagyományos módon értek egymáshoz, majd szadomazochista eszközökkel színesítették szexuális életüket . Egy hónappal a megismerkedésük után máris összeköltöztek Ipswichben, és kapcsolatukat új szintre emelték a köteles játékokkal.

A férfi a bíróságon azzal védekezett, hogy a nő azon az októberi éjszakán, verés közben nem használta a Red szót, azaz azt a biztonsági szót, amit ha kimond bármelyikük is, véget kell vetni a kínoknak. "Szeretett engem kötözni, és iskoláslány-ruhákba öltöztetni – rövid szoknya, hosszú zokni, mint amilyen Britney Spears volt fiatalon. Nem csináltam soha semmi ilyesmit mielőtt vele találkoztam, nagyon erősen nyomott a kötözés felé. Ő nagyon, nagyon domináns férfi" – vallotta a nő a tárgyaláson. Verés közben a nőnek azt kellett mondania, igen, uram, különben tovább ütötte. A nő azt is elmondta, képtelen volt használni a biztonsági szót, verés közben semmire nem tudott gondolni, minden nagyon gyorsan történt.

Menj a picsába

A történtek után állítólag a férfi ingerült lett, észrevette, hogy a nő máshogy áll a játékokhoz. Dühöngött, hogy már nem partnere a szadomazo szexben. A férfi odaadta a kulcsot a lakathoz, majd miközben a nő kisétált a közeli buszmegállóhoz, telefonon zaklatta. "Lealacsonyító üzenetet küldött nekem, amiben elhordott mindennek, majd azt írta a végére, menjek a picsába" – folytatta a nő a bíróságon, és hozzátette, amikor találkozgattak, helyes férfi volt, kedves, jó megjelenésű, felelősségteljes, pont olyan, amiről sok nő csak álmodozhat. "Antidepresszánsokon élek, már nem vagyok ugyanaz az ember, mint aki azelőtt voltam. Nem tudok megbízni senkiben, nem volt azóta sem kapcsolatom senkivel, és nem is hiszem, hogy valaha lesz."