A leírások szerint nagyon kedves kutyáról azért gondolta egykori gazdája, hogy homoszexuális, mert megmászott egy másik hímet. Végül egy állatbarát pár órával az elaltatása után megmentette, és az Elton nevet adta neki.

Egy tennessee-i állatmenhelyre küldte gazdája fehér színű amerikai bulldog-keverékét egy gazda, mivel úgy gondolta, az állat homoszexuális – írja a Daily Mail. A nem túl állatbarát cselekedet a kutya életébe került volna, ugyanis a menhelyen el akarták altatni. Ekkor érkezett Stephanie Fryns, aki az utolsó pillanatban örökbefogadta a meleg kutyát, és stílusosan Eltonnak keresztelte el. Ő lett az ötödik kutyája az állatbarát nőnek.

A kutya megmentéséért az ezzel foglalkozó Jackson TN Euthanasia tüntetett. “Nagyon fél mindentől, de ez érthető. Élvezte az autózást” – jellemezték röviden a csoportban. Sokáig még így is úgy tűnt, hogy a kutya el lesz altatva, de Fryns mindössze pár órával korábban megmentette. A kutya nemi irányultságára abból következtetett egykori gazdája, hogy szerinte látta, ahogy megpróbál “felszedni” egy másik hímet. “Nem tudom megérteni. Mindenki tudja, hogy a kutyák néha felmásznak a másikra” – fűzte hozzá a menhely egyik dolgozója.

Elton képe gyorsan elkezdett terjedni az interneten, a mentőakció pedig annyira sikeres lett, hogy a menhelynek külön üzenetet kellett kitenni, hogy most már feleslegesen telefonálnak az állatbarátok, mert jó kezekbe került a kutya.

A kutatások szerint léteznek homoszexuális kutyák, de egymás megmászása sokkal inkább a dominancia kifejezése, mint szexuális orientáció. Ameddig a kutyáknál nem egyértelműen a másság jeléről van szó, legalább 450 állatfaj létezik a világon, amiknél nem ritka a saját nemükhöz való vonzódás, például a flamingók, a bölények és a varacskos disznók között.