Egyikük nemrég jött ki egy csalódással teli kapcsolatból, másikuknak tele a hócipője a monogámiával. Az ausztrál és a svéd művész közös berúgásából őrült ötlet született: feküdjenek be egy galériába, beszélgessenek a párkapcsolatokról, majd szexszel pecsételjék meg együttműködésüket.

Egyhetes élő kiállítás kezdődött csütörtök este a londoni Wayward Galleryben, amelynek lényege, hogy Tim Kelly és Arvida Byström életükben először fognak egymással közösülni. A performatív tettet az interneten is közvetítik (a Twitteren is megvitatható lesz), illetve néhány látogatót beengednek az üzekedés alatt. A 26 éves ausztrál férfi és a 21 éves svéd nő egy hétig élnek majd a művészi karcerban, hét kamera és több mikrofon veszi majd cselekedeteiket. A fehérre meszelt helyiségben csak egy fehér matrac és egy fehér takaró áll rendelkezésükre.

Az ötlet eredetéről Kelly elmondta, hogy nemrég jött ki egy hosszú kapcsolatból, nem sokkal ezután pedig Londonban találkozott a svéd lánnyal, Byströmmel. Közösen találták ki a happening ötletét. A szendének tűnő Byströmnek pedig nem voltak különösebb erkölcsi aggályai, szeret egyszerre több szeretőt tartani elmondása szerint (18 éve felettieknek ajánlott honlapjára ezen a linken tévedhet).

Byström a Vice-nak elmondta, totálisan elavultnak és szükségtelennek tartja a monogámiát. 16 éves kora óta fotózik, kedvelt témája a nemiség, a nemek különbsége. Elmondása szerint beszélgetésünk közben fedezte fel Kelly tulajdonságát, hogy nőgyűlölővé vált csalódása miatt. Byström erről megpróbálta lebeszélni, lassan berúgtak, és megfogalmazódott az ötlet, hogy beszéljék ki a párkapcsolatokat és a feminizmust, amit a végén szexszel pecsételjenek meg. A részeges ötlet aztán józanul is fennmaradt.

A két művész akkor még nem mélyedt el egymásban, azóta viszont összejöttek. Kelly partnere elmondása szerint jobban tart a kamerával felvett szexjelenettől, mint Byström. És egy apró adalék a végére: Tim Kelly az adott hét folyamán életében először fog análszexelni.