Vizelettől átázott szőnyegek, túlcsorduló vécék, zéró klimatizálás, zéró áram, kevés élelmiszer, bennszülötté váló utasok jellemzik a Mexikói-öbölben hánykolódó luxushajót. A Carnival Triumph egy motortűz után vált mozgásképtelenné, azóta váltak embertelenné az állapotok a fedélzeten. Csütörtökön végre kiköthet a hajó Alabamában.

Gusztustalan állapotok uralkodnak a motorját vesztett kirándulóhajón, a Carnival Triumph-on –számolt be a helyzetről az Independent. Az amerikai zászló alatt közlekedő hajó motorterében vasárnap ütött ki tűz, ennek következtében a hajó mozgásképtelenné vált, és tartós áramszünet vette kezdetét. Azóta a luxusbárka utasai mobiltelefonon küldik a beszámolókat az időközben horrorisztikussá vált állapotokról.

Mivel az élelmiszerkészlet kifogyóban van, az emberek szendvicsért állnak sorba, többen össze is verekedtek az ételért. Ennél is rosszabb, hogy a műszaki hiba miatt a hajó saját szennyvízcső-hálózata is bemondta az unalmast, és egy utas szerint "a szennyvíz a falakon és a padlón folyik". Öt működő vécé maradt 4200 emberre, ezért megkértek mindenkit, hogy nagydolgukat zacskókba, kisdolgukat a zuhanyzóba végezzék. Az már csak apróság, hogy a trópusi vizeken hánykolódó hajón a légkondicionálás sem működik.

"Ez gusztustalan. Ez a valaha történt legrosszabb dolog" – fanyalgott egy utas, Ann Barlow a CNN-nek. Brett Nuttnak a felesége van a hajón, aki szerint "a szagok annyira rosszak, hogy az emberek belebetegszenek, és mindenhol hánynak". Néhány emberből kitört az ősösztön, a bennszülött vadember, és mindenért meg akar harcolni a többi utassal. Debra Rightmire az ABC News-nak azt üzente a fedélzetről, hogy a körülmények óráról órára rosszabbak. "A kabinszőnyegek nedvesek a vizelettől és víztől. A vécék kiáradtak a kabinokba, a folyosókon kell aludnunk" – írta.

Az első vontatóhajók kedden érték el az óceánjárót, amit vélhetően csütörtökön sikerül behúzni egy alabamai kikötőbe. Közben a hajót üzemeltető cég vezérigazgatója, Gerry Cahill már elnézést kért minden érintettől, mondván senki sem boldog a hajón tapasztalt körülményektől. A CNN szerint a Carnival Triumph motorja már januárban is meghibásodott egyszer.