Szülei azt hitték, egy nyugis búvárkodásra fizetett be 22 éves fiúk Thaiföldön. A vége az lett, hogy a tervezett háromnegyed éves kaland megnyúlt és feszültté vált. Tom Armstrong ugyanis közölte szüleivel, hogy bajba került, és fél hónappal később tud majd hazajutni. Azonban ekkor sem adott életjelet magáról, beindult az Interpol, és végül a Bangkokba utazó szülők találtak rá fiúkra.

Nagy nehezen előkerült az a 22 éves hátizsákos brit turista, akinek hollétéről hónapok óta nem tudott családja. Tom Armstrong tavaly áprilisban indult el Thaiföldre, hogy Koh Taóban búvárkodni tanuljon – írja az SWNS. Később azt írta e-mailben az otthoniaknak, hogy a tervezett karácsonyi hazautazás helyett csak januárban tud visszarepülni. Mindezt azzal magyarázta, hogy "egyfajta bajba kerültem".

Azonban január 8-án hiába várták őt a londoni Heathrow reptéren, nem volt a thaiföldi gépen. Nemzetközi keresés indult, és idővel kiderült, január 16-án valaki pénzt vett fel a férfi kártyájával Bangkokban. Három héttel később a Facebookon elterjedt, hogy Bangkokban látták őt. Szülei ezért a thai fővárosba utaztak, hogy segítsék az Interpol és a helyi hatóságok munkáját.

Február közepén aztán végre kiadtak egy közleményt a szülők, amiben leírták, hogy fiúkat megtalálták, jól van, de egyelőre még számukra is homályosak a részletek. "Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek a saxmundhami közösségben, a közeli barátainknak és családunknak és a világ minden táján élő embereknek – teljesen idegeneknek is. Nem találtuk volna meg őt nélkülük" – írta Armstrong édesanyja.