Rendes embernek ismerték R.Tibort a szomszédai, aki szombaton brutálisan megverte nála majdnem 20 évvel idősebb feleségét. A lakásban a rendőrök szemetet, koszt és egy macskatetemet is találtak.

Nem volt balhés R.Tibor, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombat délután felesége száját összevarrta, és brutálisan megverte. A nőt életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A férfi hívta ki a mentőket, akiknek először azt mondta, hogy őt elrabolták, majd elengedték, és amikor hazaért, akkor látta, milyen állapotban van a neje. A férfi végül beismerte, hogy ő követte el tettet, de nem indokolta meg azt.

Mint annyi esetben, itt is rendes embernek ismerték a 27 éves férfit, sokaknak csak az volt furcsa, hogy egy nála jóval idősebb nővel él együtt. Az egyik XXII. kerületi panelházban élő házaspárral azért többeknek gondja volt, de ennek főleg anyagi okai voltak. "Nyalták, falták egymást, látszólag jól megvoltak" – nyilatkozta a neve elhallgatását kérő egyik szomszéd. A házban ráadásul több rendőr is él, és a lakók is figyelnek egymásra. Itt már az is feltűnik, ha az ajtón egy csikket nyomnak el, vagy valaki belerúg a reklámújságoknak kitett ládába.

A 45 év körüli H. Ildikót annál furcsábbnak ismerték. A nő évekkel ezelőtt elvált kamionsofőr férjétől, és bár volt egy közös gyerekük, a bíróság a férjnek ítélte a kisfiút, akivel a szomszédok sosem találkoztak. Néhány évre rá akadt össze R. Tiborral, akiről nem lehet tudni, miből élt. A férfit viszonylag jól ismerők szerint feketén dolgozott, de van, aki tudni vélte, hogy kórboncnoknak is tanult. Ezt támasztja alá, hogy nem varrócérnával varrták be a nő száját, hanem a műtéteknél használt típussal. Az többeknek feltűnt, hogy H. Ildikó állandóan feketében járt, ráadásul mindig ugyanaz a ruha volt rajta, de ennek ellenére nem tett elhanyagolt benyomást.

A párnak állítólag adósságai is voltak, ráadásul az áramot is kikapcsolták a lakásban, ezért a rendőrök este nem is tudtak helyszínelni. "Tovább voltak itt, mint a móri gyilkosságnál, pedig ott nyolc áldozat is volt"  – mondta a Velvetnek egy szomszéd.

Amennyire rendezett volt a házaspár, annyira elhanyagolt volt a lakás. A rendőrök egy döglött macskát találtak az egyik szobában, a hatósági tanúnak megidézett férfi pedig fél éve ellopott asztalát ismerte fel a lakásban.

A kérdéses délutánon R. Tibor, akinek egyébként volt kulcsa, nem tudott bejutni a házba, ezért egy szomszédhoz csöngetett be, hogy engedjék már be. Nem volt egyedül, két másik fiú is volt vele, akik a telepen élők szerint helyi suhancok voltak, 17-18 év körüliek. Azt, hogy mi történt, nem lehet tudni, de az biztosnak tűnik, hogy R. berúgta az ajtót, és úgy ment be a lakásba. A szomszédok csak a puffanást hallották, utána néma csöndet. Az ajtó azóta sincs bezárva, csak a rendőrségi szalag tartja a helyén.

Ugyanakkor mindenki tagadta azokat a sajtóértesüléseket, mely szerint a férfi prostituáltként kereste volna a kenyerét, és ebből robbant volna ki a tettlegességig fajuló vita. "Nem láttuk soha senki idegennel, nem hiszem, hogy ilyen üzelmei lettek volna. Ráadásul általában együtt ment el a feleségével, általában reggel 10 körül."

A szomszédos boltban azt is kételkedve fogadták, hogy a férfi ivott volna. A pár együtt jött többnyire vásárolni, szeszt sosem vettek. "Dohányozni, dohányoztak, de italt nem vettek" – mondták.

"Foglalkozzanak inkább azzal, hogy 2011-ben ez lett az év lakóháza, és mindenki hozzánk jár, mert 80 százalékkal kevesebb távhődíjat fizetünk, mint a többiek" – nyilatkozták a médiaérdeklődést rosszul tűrő lakók.

Nem ez az első eset, amikor valaki bevarrja a másik száját, 2012 januárjában, a kaposvári börtönben az egyik elítélt varrta össze a vele egy cellában ülő zárkatársa száját. A férfi ráadásul megverte, tollal megszurkálta, és megfenyegette, hogy eszik a húsából. A férfit  négy év három hónapra ítélték.