Négy fiatal elcsalt két szintén huszonéves srácot egyikőjük házához, ahol megfojtották őket, közösültek a holttesteken, és azt tervezték, hogy feldarabolják őket.

Négy fehér srácot azzal gyanúsítanak Illinois államban, az Egyesült Államokban, hogy vélhetően január tizedikén megfojtottak két hasonló korú fekete fiatalt – írja a abc7. Az egyik gyanúsított, a huszonnégy éves Joshua Miner azt mondta a rendőröknek, hogy emlékezett arra, hogy a barátnője, a tizennyolc éves Alissa Massaro régebben említette neki, szeretne egy halottal szexelni, ő pedig szerette volna kielégíteni a lány vágyait. A fiatalok, akiket két fiatal meggyilkolásával vádolnak, egymás mellé rakták a halottakat, és bele is vágtak az aktusba. Egy helyi rendőr fia is részt vett a gyilkosságokban, és állítólag csatlakozott a szexhez is.

Massaro azt mondta, hogy miután mindezzel kész voltak, azt tervezték, hogy feldarabolják a holttesteket, és vízbe dobják őket, vagy a várostól messzebb kiteszik őket. A szintén tizennyolc éves Bethany McKee hozzátette, hogy Miner azt tervezte, hogy megtartja emlékbe az áldozatok fogait, miután feldarabolták őket. A tizenkilenc éves Adam Landerman, aki az egyik helyi rendőr fia, azzal egészítette ki a vallomásokat, hogy a testrészeket külön szemeteszsákokba akarták csomagolni, és így akartak megszabadulni tőlük. Őt bízták meg egyébként, hogy begyűjtse a daraboláshoz szükséges eszközöket: gumikesztyűt, fehérítőt és fűrészt. Landerman viszont sehogy sem talált szemeteszsákot.

Mindezt azért sem tudták végrehajtani, mert McKee apja felhívta a rendőrséget, miután a lánya hozzá fordult, hogy segítsen nekik eltüntetni a holtesteket. A kisváros, Joliet rendőrségén azt mondták, hogy amikor bementek a házba, akkor házibuli hangulat volt, videójátékoztak a gyanúsítottak. "Ez démoni. Ez a gonosz" – nyilatkozta az egyik áldozat anyja. "Csak huszonkét éves volt, néhány beteg ember miatt most meg kellett halnia" – tette hozzá. " Ez teljesen értelmetlen. Nehéz bármit is mondanom" – nyilatkozta a másik áldozat anyja.