horoszkóp

Mégis férfiprosti volt a szájbevarró férj

2013.02.28. 10:23
R. Tibor, a felesége száját sebészcérnával bevarró férj kirendelt ügyvédje megerősítette, hogy a férfi prostituált volt. Vasárnap berúgtak, ezután esett neki feleségének. Máskor is volt, hogy csúnyán összeverte, élvezték az ilyesfajta szexet. Felesége vallomást tett.

Noha a szomszédai nem tudtak ilyesmiről, R. Tibor, a vasárnap a felesége száját ös-szevarró férfi prostituált - írja a Bors. Az interneten keresett férfi kuncsaftokat, ebből, és neje segélyéből tartották fenn magukat. A lap ezt Csics Pétertől, a férfi kirendelt ügyvédjétől tudja, ahogy azt is: vasárnap napközben R. és felesége negyed liter vodkát ivott meg (utóbbi ráadásul antidepresszánsokra). A férj délután aludt, ezután közeledett feleségéhez, akivel egyébként is szerették az erőszakos szexet.

„A védencem ezúttal neje korábbi, többszöri kérésének is eleget tett, így a szíjjal való bántalmazás után 4–5 öltéssel összevarrta a száját. Amikor megkérdezte, hogy abbahagy­ja-e, a nő a fejét rázva jelezte: folytatást akar" – mondta el Csics. A sértettet, bár a János kórház intenzív osztályán ápolják, már kihallgatták, ám vállomását nem hozták nyilvánosságra.

A Blikk úgy tudja, a csaknem halálra vert H. Ildikón olyan sérüléseket találtak az orvosok, amelyek egyértelműen arra utalnak, hogy nem szombaton fajult durva erőszakká a házastársi szexjáték. A rendőrök egyelőre vizsgálják, hogy ő, vagy férje az alkoholon (illetve az asszony gyógyszerén kívül) fogyasztott-e tudatmódosító szert.