Csak ismerős követhette el a gyilkosságot - vallják a vasárnap hajnalban meggyilkolt Király Tamás divattervező közeli barátai. A rendőrség mindenkit kihallgatott, aki rendszeresen feljárt a 60 éves férfihez.
 
A szombatról vasárnapra virradó éjjel megölt divattervező egy közeli barátja elképzelhetetlennek tartja, hogy Király Tamás ismeretleneket engedett volna be a lakásába. "Csak ismerősök buliztak nála, és ha valaki agresszív volt, be sem engedte" – nyilatkozta közeli barátja, akit több más ismerőssel együtt kihallgattak a rendőrök.
 
"DNS-teszthez vettek anyagot, kézlenyomatot kértek, és arról faggattak, kivel járt bulizni, és mi volt a törzshelye. Tudomásom szerint mindenkit kihallgattak, aki jóban volt vele, vagy feljárt hozzá" – mondta a Velvetnek a magát megnevezni nem kívánó barát.

DNS-mintavétel a rendőrségi eljárás során

A rendőrségi eljárás során, a tanúk esetében DNS-t kérhetnek, de ez teljesen önkéntesen történik. Ha gyanúsítottról van szó, akkor kérés nélkül lehet DNS-t venni vizsgálathoz, ebben az esetben viszont nem tanúként hallgatják ki az illetőt.

 
A Velvet kérdésére többen is megerősítették, hogy a 60 éves divattervező összes közelebbi barátját kihallgatták, a rendőrök az ismerősei között keresik a gyilkost, főleg mivel betörésre utaló jelet nem találtak.

"A fiával nem volt különösebben jó a viszonya, és mostanában anyagi gondjai is voltak, de el sem tudom képzelni, ki bánthatta. A haverokat ismerem, közülünk kellett valakinek lennie, ki fog derülni, hogy olyan ölte meg, akiről senki nem gondolná, hogy ilyesmire képes volt" – mondta a Velvetnek a már idézett forrásunk.

A rendőrség Király fiát is kihallgatta, de információink szerint nem kezelik gyanúsítottként. A rendőrség tájékoztatása szerint annyit lehet tudni, hogy a divattervező egy baráti társasággal szórakozott, majd hazatért. Ezután olyan súlyosan bántalmazták, melynek következtében elhunyt. A Blikk úgy tudja megfojtották, de más információk szerint agyonverték. Az biztosnak látszik, hogy a meglehetősen nyitott életet élő Királyt egy hajnalban megérkező barátja találta meg, de hiába hívta a mentőket, azok már nem tudtak segíteni rajta.

Az utóbbi pár napban egyébként nem voltak nagy bulik a tervezőnél. A közvetlen szomszédai azt mondták, a gyilkosság éjszakáján sokáig ébren voltak, akkor is, amikor elvileg a gyilkossághoz vezető bántalmazásnak kellett történnie. Nem hangoskodtak, halkan hallgattak zenét, de így sem hallottak semmit abból, ami a szomszédban történt. A bántalmazás nem járt tehát nagy zajjal, nem törtek bútorok, nem voltak kiabálások.

Az extravagáns divattervezőnek nem volt könnyű élete, anyagi gondjai is voltak, ennek ellenére sokszor rendezett bulit magánál, és ő is rendszeresen eljárt az éjszakába. Utolsó munkája a Elle Fashion Show volt, ekkor találkozott vele utoljára Szabó Patrícia, a Cosmopolitan volt főszerkesztője is.

A divattervező mindenki szerint melegszívű, önzetlen ember volt, aki utolsó szelet kenyerét is odaadta, ha arról volt szó.Ismerősei szerint egy meg nem értett zseni volt, aki mindig odafigyelt a másikra, és maximálisan hitt a barátságban.