Rendet akart látni maga körül az a két rendőr, B. Viktor és B. Csongor, akik a gyanú szerint kihallgatás közben megölték a gyanúsított izsáki férfit. A rendőrök állítólag már többször is túl keményen intézkedtek hasonló esetekben, de a szerdai eset túlzottan is elfajult. A meghalt Bara József élettársa gyászol, és méltó büntetést szeretne. Azonban a puszta magányától és sötétségétől retteg egyedül.

Az ágasegyházi önkormányzattal szemben idén január 15-én verekedés kezdődött, amiben részt vett a helyben csak Egérnek hívott hajléktalan férfi is. Egy doboz cigin veszett össze ismerősével, és a nagy asztalborogatásra megjelent a rendőrként itt dolgozó B. Viktor is, aki nyugalomra intett mindenkit. Később mindkét felet behívatta az izsáki rendőrőrsre, és Egér szerint őt kihallgatása után, az éjjeli mínuszokban elengedték, hogy gyalog menjen haza a majdnem 10 kilométerre fekvő faluba. A másik férfit azonban megverték – tette hozzá.

Általános vélekedés Ágasegyházán, hogy a szerdán a gyanú szerint egy férfit kihallgatás közben agyonverő B. kemény kézzel igyekezett rendet tartani, egyes helyiek szerint úgy jelent meg először a községben, hogy kijelentette: "Majd én rendet teszek itt!" Dolga valóban akadt: Orgoványtól Izsákon át Ágasegyházig mindenki megerősítette, elszaporodtak a lopások a kiskunsági homokháton az utóbbi időszakban. B. Viktor a bűnözőkkel kemény kézzel bánt, többek szerint meg is vert egyeseket.

B. és B., a keménykezű rendőrök

B. Viktorról egyértelműen kiderült, 26 éves, nőtlen, és egyedül él házában, amit félig tanyának, félig belterületnek mondhatunk, az utolsó falusi háztól látótávolságra áll egy elhagyott homokbánya mellett. Ottlétünkkor csak méretes kaukázusi kutyája csaholt, de a ház és a környék néma volt. Két nyugdíjas szerint B. 2010-ben segített a választásokkor is, ő őrizte a választókört, és biztos nem a környéken nőtt föl. Izsák használtcikk-boltosa ismerte mindhárom érintettet, szerinte is kemény férfi volt B. Viktor. "Volt, hogy napszemüvegben, így vonult az utcán" – ekkor nagyterpeszben, kidüllesztett mellel imitálta a vonulást.

A két rendőrt Izsákon rajta kívül nem igazán ismerték, legalábbis a hatezres városka belső részén lévő boltokban nem. A helyi terményboltos a rendőrök védelmére kelt: "Tételezzük fel, hogy mi ketten kihallgatjuk magát, maga ránk támad közben, akkor csak védekezünk!" A rendőrőrsön egyik verziót se igazolták vagy cáfolták, csengetésünkre nem nyitottak ajtót, sőt a már megszokott autók sem álltak a parkolóban a helyiek szerint.

A másik – szintén 30 napra előzetesbe helyezett – gyanúsítottról, B. Csongorról azonban senki sem tudott semmit. Annyi kiderült, hogy valószínűleg izsáki, és általában ő is részt vett B. Viktor állítólagos bántalmazási ügyeiben. Kiszely Zsuzsa, B. Viktor védője a korábbi verésekre vonatkozó kérdésünkre így reagált a a Velvetnek: "Én ezt nem tartom elképzelhetőnek". Szerinte B. Viktor hat éve rendőr, és "szívvel-lélekkel végezte a munkáját", amiért még dicséretet is kapott. Épp ezért maximálisan megviselték a történtek, amit "valóban élete legnagyobb tragédiájának tart". Szűcs László, B. Csongor védőügyvédje is képtelenségnek tartja az erőszakosságról szóló szóbeszédeket. Sőt, úgy tudja, Orgoványon és környékén aláírásgyűjtést indítottak a lakosok a két becsületes és kedvelt rendőr felmentéséért.

A fél szája benne volt a homokban

Az áldozat, a román állampolgárságú Bara József és élettársa háza nagyon kiesik Orgovány centrumától: a bezárt kisvasút mentén, majd arra merőlegesen kell haladni a homokban, míg az ember odaér. A hirtelen kerekedett homokviharban tartott rögtönzött sajtótájékoztatót Andrea, az élettárs, aki 15 évet élt a kedden elhunyt férfi mellett. Elmondta, a Fóliás Janinak hívott, közelben lakó ismerős gyanúsította Barát egy Stihl-fűrész ellopásával, holott korábban jóban voltak. Ő hívta ki a rendőröket, akik igazoltatták az Orgoványról hazafelé gyalogló párt. A nő nem tudta igazolni magát, Bara igen, de tőle útlevelet is kértek, majd gyalog elindították őket hazafelé.

Közben elhangzott a kérdés: "Van magának Stihlje?", és házkutatást akartak tartani a rendőrök a tanyán. Andrea ezt nem engedte, engedélyt kért, ami nem volt a két rendőrnek. "Mondtam a Jóskának, hogy márpedig nem jönnek" – idézte fel a nő, majd ezt követően, szerinte előzmény nélkül leteperték a rendőrök élettársát, fejét a homokba nyomták, "a fél szája benne volt a homokban". A rendőrök a durva bilincselés után a tiltakozó nőt is ezzel fenyegették, amikor azt tudakolta, mikor engedik haza a férjét, akit ekkor látott utoljára. A sofőr annyit azért mondott, nyolcig tartják majd bent őt.

Hajnali 1-kor dudálásra ébredt a nő, két másik rendőr volt az. Andreát bevitték a kiskőrösi kapitányságra, ahol órákig vették fel a jegyzőkönyvet. Azt végül reggel 5 körül írta alá, majd egy nő közölte vele tapintatosan: "Andrea, van egy rossz hírem, Józsi meghalt". Azt mondta, kihallgatás közben ledőlt a székről, és ott maradt. Andrea csak egyet akar most, a két rendőr "kapja meg a büntetését, ahogy megérdemli". Hozzátette, most nincs kedve otthon lenni a közös házban, de mégsem akar innen elköltözni. Tény, kissé fél egyedül, hisz kint van a vaksötétben a puszta közepén, hisz eddig "Jóska volt a támaszom", akit Romániában fognak eltemetni.