Jövő hétre kiderülhet, ki a felelős, amiért egy másfél éves gyerek egy év éhezés után, négy és fél kilósan éhhalált halt. Szüleit elmeorvos vizsgálja, a velük élő nagyszülők és a védőnői rendszer felelőssége még tisztázatlan.

Elmeorvos vizsgálja és előzetes letartóztatásba helyezték azt az agárdi házaspárt, akik halálra éheztették másfél éves gyereküket, E. Benjámint.  Sem az anya (E. Ildikó), sem az apa (F. Balázs) nem tett vallomást. Gyerekük mindössze négy és fél kiló volt halálakor; egész életében kizárólag anyatejjel táplálták, ami az életben maradásához is kevés volt (ld. keretes írásunkat).

Egy éve éhezett

Mint a vedonok.eu írja, a kizárólag anyatejjel táplált csecsemőknek hathónapos koruk után már indokolt más ételt adni, fokozatosan, kis mennyiségben. 7 hónapos kortól adható a banán, körte, a kör ezután bővül. Ugyanekkortól adható zöldségpüré, állati fehérje, nyolchónapos kortól a pékáru és a rizs. Egy-és hároméves kor között a gyereknek naponta ötször kell ennie, legalább egyszer főzeléket, fél liternyi tejet, minden nap friss gyümölcsöt és zöldséget.

Mint a Bors írja, az asszony ügyvédje, dr. Vég Tibor szerint védence sokkos állapotba került. Ennél többet nem kívánt közölni, így az sem tagadta vagy erősítette meg, hogy a házaspár fényevő szekta befolyása alá került, márpedig a család házának környékén ez a szóbeszéd terjedt. Hallgatott az F. Balázst védő dr. Molnár Marcell is.

Kató Miklós, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője elmondta,  a gyermek halálának oka a keringés összeomlása volt, ami mögött a gondozás elmulasztása állt. „Ez megalapozza a különös kegyetlenséget, valamint újabb minősítő körülménynek számít, hogy az áldozat kiskorú. A büntetés kiszabása során mindkét szülő esetében fennáll az életfogytig tartó fegyház lehetősége." Valószínűleg a további rokonokat, ismerősöket is meg fognak keresni, akik tudtak a gyerek állapotáról, de nem tettek semmit.

De nemcsak a rokonoknak kellett volna tudniuk arról, mi folyik a családnál: minden gyereket kötelezően vizsgál a védőnői rendszer, egyéves korával bezárólag négyszer, utána pedig hatéves koráig évente egyszer. (Erről bővebben itt olvashat.) A Híradó értesülései szerint a szülők sem orvost, sem védőnőt nem engedtek be a házba, emiatt mégsem büntették meg őket. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szakfelügyeleti vizsgálatot indított az ügyben, ennek eredménye jövő héten várható.

A Blikk úgy tudja, a hatalmas családi házban éltek a gyerek nagyszülei is, őket tanúként már kihallgatták. Kató Miklós a napilapnak annyit mondott, hogy „az eddig felmerült információk alapján [...] a férj személye kerülhet majd jobban a nyomozás előterébe, mert a férfi lehetett az értelmi szerzője a család elzárkózottságának és a megszokottól eltérő életvitelének". Erről, és más részletekről az IndexVideó alábbi munkájában további tényeket hallhat.

Fényevők?

Egyelőre nem tudni, E. Benjamintól miért tagadtak meg minden táplálékot az anyatejen kívül. (A Webbeteg szerint – és a WHO ajánlása alapján  a szoptatás jó, ha legalább kétéveskorig tart, de az első fél év után akkor is hozzá kell táplálni a gyereket.) Lakókörnyezetük szerint fényevők voltak, vagyis elvi okokból nem vettek magukhoz mást. A szélhámosságról a Hetek tavaly már egy hosszabb cikkben megemlékezett, mégis akadnak, akik szerint ez annyira jó, hogy „a legmagasabb tudatszinttel jár együtt, és minden testi tünetet felülír, hiszen az ilyen megtestesült szellem fizikai szinten soha »nem tud megbetegedni«". De persze erre is csak mi, magyarok vagyunk igazán képesek – írja például ez az önmagát felvilágosultnak való szerző.

Akármekkora ostobaság is azonban a fénytáplálkozás, legalábbis névleg, létező jelenség: még tábort is szerveznek az úgynevezett pránaevők.

Arról azonban, hiába kerestük, nem találtunk információt, hogy létezik-e olyan egyház, felekezet, vagy más, vallási jellegű csoport, amelynek tagjai kizárólag anyatejjel táplálják a gyerekeiket –viszont minden szakportál és védőnői oldal pont az ellenkezőjére buzdít.