A clevelandi emberrablás csütörtöki tárgyalásán részletesen bemutatták a házat, amiben egy évtizedet élt le fogságban három elrabolt nő. A bemutatott maketten látni lehetett, hogy egy igen nagy épületről van szó, ami további fotók tanúsága szerint kvázi erőddé lett alakítva. A szökés ki volt zárva, de 2013 tavaszán homok került a gépezetbe.

Tetőtérrel együtt négy szint, egy szép veranda, sok-sok négyzetméter, számos helyiség. Cleveland csendes része, a Seymour Avenue, kedves, bár kissé furcsa szomszédság. Egy ingatlanos vélhetően így próbálná elsózni a csütörtökön több mint életfogytiglanra ítélt Ariel Castro házát. A CNN a bírósági tárgyalás alapján azonban rávilágított az épület minden szempontból sötét belsejére.

A belsőépítészeti megoldások már jelzik, ez a ház egy börtön volt. Riasztók voltak felszerelve az első és hátsó ajtóknál, a veranda bejárata le volt zárva egy hintaággyal, belül a konyhát és a második emeletet zárta le a tulaj, a fürdőben műanyag vécé, az ajtókon kilincs helyett lakat vagy tolózár. A második emelet ablakait bedeszkázták, fény nem hatolt át rajtuk soha. Mindenhol madzagok, láncok és bilincsek voltak, sokszor a plafonhoz rögzítve, hogy megakadályozzák a szökést. Mindezt hiába installálta Castro, Michelle Knight, Amanda Berry és Gina DeJesus egy évtizedes fogság után csak kiszabadultak.

A kezdetek

Azonban a kezdetek iszonyúak voltak. 2002. auguszus 22-én csalta a kocsijába Castro első áldozatát, az akkor 21 éves Knightot. Miután becsalogatta a házába, megkötözte, majd lecipelte a pincébe, ahol láncokkal és kötelekkel kikötözte és egy bukósisakot tett a fejére. Ezt követően erőszakoskodni kezdett vele. Következő év áprilisában a 16 éves Berryn volt a sor, őt azzal csalta be az őt ismerő Castro, hogy egy barátja bent van a házában. Ő a vécébe zárva végezte, hiába próbált menekülni. Őt ugyanúgy kötözte meg. A harmadik lányt, DeJesust barátság kötötte Castro lányához, így a 14 éves kislányt nem volt nehéz becsábítania a házba. Neki is fuvart ajánlott, és a szokásos rendszert követve elfogta.

A következő időszakban állandósult az erőszak és a szexuális zaklatás. Castro szökés esetére lelövést helyezett kilátásba, és a fegyverével gyakran orosz rulettet játszott a lányokkal (egy golyó a forgótárba, elsütés, ami után lutri, hogy épp a muníciót tartalmazó rekesz volt-e az adekvát helyen). Napi egyszer ehettek, heti maximum kétszer fürödhettek, az alsó fürdőt nem használhatták. Sokszor szex után pénzt dobott hozzájuk, persze ezt azonnal vissza is vette. Amikor Knight terhes lett, kikötözéssel és diétával próbálta "elvetetni" a gyereket a túszejtő. Ehhez később a verések is hozzájöttek. Berry babája azonban túlélte, Castro se bántotta őt a terhesség alatt.

A túlélés

A tárgyaláson kiderült, a túléléshez az kellett, hogy a nők egymásban tartsák a lelket. Kialakult egyfajta szereposztás is. Knight volt a rangidős, egyben a kis család orvosa, ápolója, bábája és gyermekorvosa is. Sokszor úgy védte meg DeJesust Castro szexuális közeledésétől, hogy önmagát ajánlotta fel helyette. DeJesus is sokat segített, amikor Knight betegedett bele a kínzásokba. Naplókban dokumentálták a kínzásokat és kikötözéseket, és egymást bíztatták, egyszer kiszabadulnak.

Az egyik szakértő tanúként beszélő orvos, Frank Ochberg elmondta, egészen elképesztő, hogy a lányokból nővé lett áldozatok végigcsinálták mindezt, de lelkileg sosem fognak kiszabadulni a Seymour Avenue 2207-ből. "Az okozott károk sohasem tűnnek el. Nekik is életfogytiglani büntetés ez" – mondta.