horoszkóp
2013.08.02. 10:27
A neve és arca elhallgatását kérő, biztonsági okok miatt részletesen a munkamódszereiről sem beszélő gyermekvédelmi szakember több mint tíz éve harcol a gyermekprostitúció ellen, ha kell, félhivatalos módszerekkel. Nevelőként dolgozik, emellett eltűnt intézetis vagy szegénytelepeken élő gyerekek után kutat, az elmúlt években csaknem kétszázat hozott haza, többségüket külföldről, ahol prostituáltként kerültek elő. Mivel a probléma magján, azaz a prostitúció iránti keresleten változtatni képtelenség, úgy véli, a gyermekvédelmi rendszert kellene megreformálni. Különleges helyzetét és akcióit tekintve saját kérésére nem hozhatjuk nyilvánosságra sem az ő, sem az őt alkalmazó intézetek és alapítványok nevét.

Hány fiatalkorúért mentél külföldre?

Kétszáz esetben hoztam vissza lányokat és elenyésző számban fiúkat is, nagy részüket prostituáltként dolgoztatták. Hollandiát, Németországot és Ausztriát egyaránt járom.

Mindez gyermekvédelmis szakemberként benne van a munkakörödben?

Ezek partizánakciók. Privát emberként megvannak a szükséges kapcsolataim, Magyarországon kívül több ország rendőrségével is.

Hány éves volt a legfiatalabb lány, akit hazahoztál?

A legfiatalabb egy tizenkét éves heroinfüggő, hepatitiszes lány volt Hollandiából. Intim herpesz volt a száján és a kezén. Sajnos szinte nincs alsó korhatár. Egyszer elkaptam Bécsben vagy Berlinben egy lányt, és húsz percen belül hívtak az egyik kisvárosi rendőrségtől, hogy a család háza előtt a strici kijelentette, ha nem lesz meg a gyerek, viszi a kisebbet. A tíz-tizenkét éves lányok is veszélyben vannak. Mindig azt mondom, Európa Thaiföldje vagyunk – tényleg így gondolom, bár ott van még az elég nagy Balkán is a maga szegénységével. A szegénység pedig egyszerre vonzza és szüli mindezt.

Egyébként mi a hivatalos eljárás, ha eltűnik egy gyerek?

Az eltűnt gyerekeket hivatalosan egy nap után kell keresni, de az első huszonnégy óra életbevágó. A gyerek legelőször a közvetlen környezetébe szökik, családhoz, barátokhoz, de egy nap elteltével kitágul ez a tér, sokszorosára nő a keresési terület, és ez nagyban megnehezíti a munkát. Általában az a protokoll, hogy ha a gyerek nem megy be reggel az iskolába, akkor délelőtt bejelentik a rendőrségnek. A bejelentés után azonban egy teljes munkanapig nem történik semmi. Ha ez pénteken történik, akkor hétfőig. Szerintem a gyermekvédelem Magyarországon minden testnyílásából vérzik, de nem akarok bántani senkit, lehet, hogy csak párhuzamosan dolgozunk egymás mellett. A probléma, a prostitúció, a gyermekprostitúció adott, ezt nem tudod megoldani, mert amióta világ a világ, ez van. Nem hiszek abban, hogy ezt meg lehet szüntetni, de kezelni sokkal hatékonyabban kellene.

Milyen eszközökkel?

Ha intézetis gyerekekről beszélünk, a legjobb példa erre az, ami körülbelül tíz évvel ezelőtt történt. Akkor még volt határőrség, és telefonon közölték, találtak egy lányt, aki nagy valószínűséggel az, akit keresünk. Autóba ültem, de ekkorra a határőrök már az autó színére sem emlékeztek, nemhogy a rendszámára, vagy hogy ki akarta a lányt kivinni. A lány ellen végül okirathamisítás miatt emeltek vádat, mert hamis papírokkal akart átkelni a határon, de nyilván nem a tizenhárom éves kislány találta ki, hogy hamis útlevéllel indul nyaralni. A lányt tehát kiszállították az autóból, eljárás indult ellene, a menedzsert (stricit – a szerk.) pedig elengedték. Az ilyen esetek miatt több fórumot is összehívtunk, fontos lenne, hogy az osztrák rendőrség, a határőrség, a magyar határőrség, a gyermekvédelem és a gyámügy próbáljon meg minél hatékonyabban együttműködni. Az ígéretek megszülettek, ám a gyakorlatba ezeket nem nagyon lehetett átültetni.

Mi volt a legrázósabb helyzet?

A Südbahnhof környékén történt, hogy 4000 eurós (1,2 millió forintos) vérdíjat tűztek ki a fejemre. Beraktam a lányt a kocsiba, akit kerestem, és még két másikat, egy thaiföldit és egy vietnámit, akik könyörögtek, hadd jöjjenek. Hívtam mindenkit, nem tudtam, hova vigyem őket, végül becsempésztem őket Magyarországra. Ezek a helyzetek nem olyanok, hogy ott kavarsz, és megpróbálod kitenni a vietnami gyerekeket valahova, hanem berakod a kocsiba, és rohansz. Hosszú heteken keresztül heti két-három lányt hoztam vissza Magyarországra ugyanarról a helyről, a Südbahnhof környékén lévő panziókból. Volt, hogy rálőttek a kerékre, de volt autós leszorításos történet is. Van szúrt sérülésem, késszúrás is van a lábamon. Mindez speciális járművet igényelne, de a forráshiányos intézményeknél még az üzemanyagköltség is gondot okoz.

Említetted, hogy az egész történet alapja a szegénység, amiből ezek a lányok vagy a családjaik ki akarnak törni. Aki belekerül ebbe, mennyi pénzt kereshet külföldön?

Hollandiában vannak a legembertelenebb körülmények, a kirakatokban, itt rengeteg pénzt kell leadniuk. Mínusz 200 euróról (60 000 forintról) indulnak naponta, a keresetükből épphogy csak kapnak valamit. Berlinben ugyanez a helyzet. Sokat kell kijárnom, és látom, hogy hol, milyen a helyzet.

Mennyiért adják el a lányokat?

Változó, 10 és 100 000 forint között. Ha nagy az ínség a drog miatt, akkor pár gramm szar drogért is megteszik. A Balaton környékén úgy tíz éve volt aktív egy “barátságos” üzletember, aki a Budapest-Balaton vonalon szó szerint bélszín áron, hús áron adta-vette a lányokat a benzinkutakon. A férfi azóta meghalt, és a kutyái vették át az üzletet: a drog, a prostitúció, a nyerőgépek mind az ő kezükbe kerültek.

Magyarország mely területeiről viszik el őket jellemzően?

Olyan falvakat látok, ahol komplett generációk hiányoznak lányokból. Nyíregyháza környéke, szegényebb megyék, észak-keleti részeken falvak. Keresek például egy lányt, aki tavaly nálunk táborozott, kérdezem az apját, hol van a kislány. Hát, férjhez ment Hollandiába, volt a válasz. Anyád picsáját ment férjhez. Az uzsora nagyon tönkre tudja tenni az embereket, és úgy gondolom, ebben az egészben az is vastagon benne van, ahogy a drog is. A szülők azért adják el az egyik lányukat, hogy a családnak jobb legyen, miközben végül persze ebből semmit nem tapasztalnak majd.

Mennyire állja meg a helyét a sokszor hallott vád, hogy a lányok maguk keresik a bajt?

Sokszor megesik, hogy a gyereknek vonatjegyre vagy a szombat esti bulira kéne pénz, és ők azok, akiket mindig megtalálnak. Az összes pályaudvaron van egy lelkes, menedzser-típusú ember, aki kicsit felkarolja őket – elég csak megnézni a Nyugati teret. Az biztos, hogy akik prostituáltként keresik a kenyerüket, nagy százalékban gyerekként kezdték. Rájönnek, hogy ez nem is annyira undorító, nem verik vagy alázzák, hanem csak szét kell tenniük a lábukat, és ezért még pénzt is kapnak. A lányok elhiszik, hogy annyit keresnek majd pár nap alatt, mint amit tescós árufeltöltőként egy hónapban kapnának, de nyilván kint aztán mindent elvesznek tőlük. Egy lányom volt csak, akinek bejött az élet a prostitúcióval. Tűzpiros cabrióból integetett vissza az utcán. Kivásárolta egy német öregember. Az összes többi lány maximum fél doboz cigit  tud felmutatni.

Mi történik a gyerekekkel pontosan, ha bekerülnek ebbe az egészbe, és milyen lehetőségeik vannak?

A tipikus eset, hogy a kereskedők elvisznek egy kislányt, és egy héten belül drogfüggővé teszik olcsó, szar drogokkal, festékoldókkal, ginával. A szegénytelepeken élő, vagy akár intézetis gyereket se nehéz egy mobiltelefonnal vagy egy Armani-felsővel elszédíteni. Ezek után külföldre kerülnek. Ha intézetis, akkor körözni fogják, ennyivel jobb helyzetben van, mert így esélye van megkerülni, van aki jelentse, hogy nincs meg. Kivéve, ha már másik országban van, akkor felejtsd el, mert ott csak civil jogi szervezetek foglalkoznak ezzel, nekik meg sem hatáskörük, sem apparátusuk nincs arra, hogy megtaláljanak valakit. Ha egy lány vélhetően Amszterdamba kerül, akkor privát levelezésbe kezdünk a holland hivatalos szervekkel, aminek persze semmi eredménye nincs.

Mit történik azzal, akit sikerül megtalálni, hazahozni?

Ha véletlenül megkerül, hazajön drogfüggőként, bekerül a javítóintézetbe, feltisztul, elvonón van. Megnézzük, hogy HIV-pozitív-e, hepatitiszes-e. A lányok nagy része hepatitiszes. A gyerek tizenhat évesen bekerül a szakellátásba, és két éve van rá, hogy valami történjen vele. Ha van is olyan pedagógiai modell és apparátus, ami képes kezelni az ilyen előéletű gyerekeket, az a két év nagyon kevés a rehabilitációra. Tizennyolc évesen kimegy az intézetből, vissza a családjához.

Mi lesz vele ezután a családnál?

Ha két év alatt nem tudod úgy megerősíteni, hogy tizennyolc éves kora után igényelje az utógondozást, akkor elveszett. Hazamegy Kapaszentmotorosra, még tartja magában a lelket, hogy a nevelője, Józsi bácsi azt mondta, tanulni kell, de a körülményeket tekintve ez nem életszerű. Amíg az intézetben teli gyomorral fekszik le aludni, szeretetteljes nevelésben él, sok, szép dolgot tanul, egész más lesz ez a családjában, éhesen.

Min lehet változtatni két év alatt?

Van egy jó példa arra, hogy mire elég a két év, és egyben arra is, hol van probléma a rendszerben. Egy Zala megyei faluban él egy kislány, aki hatéves kora óta iszik a nagypapával, aki valószínűleg „kezelgette” is őt. És tizenkét évesen a kislánynak papírja volt róla, hogy alkoholbeteg, végül tizenhat évesen került be a rendszerbe. De mi van a jelzőrendszerrel? Ha pedagógusként együtt töltesz egy gyerekkel négy-hat órát, akár egy rajzból is rengeteget megtudsz róla, ha figyelsz. Aki tanítja őket hétfőtől péntekig, miért nem vesz észre semmit? Miért nem tűnik fel neki, hogy azért ájul el az iskolapadban, mert éhes, vagy hogy a fa, amit rajzol, konkrétan fasz alakú, és fű van a tövében? Nem csak Natascha Kampusch volt eldugva a pincébe tizenöt évre, hanem ő is, aki ott élt egy faluban, mégcsak nem is romatelepen. Extra IQ-ja volt, annyi, mint az egész csoportnak együtt. Két év alatt mit lehet vele csinálni? Semmit.

Mi történik ilyenkor?

Mi történhetne? Fejeknek kellene hullani. Hónapok, fél évek telnek el úgy, hogy nem szúr szemet senkinek, ha egy gyerek nem jár iskolába, amit meg is értek. A gyámügy és az iskola elég passzívak. A százötven centis gyámügyes nem fogja rugdosni a putri ajtaját, hogy miért nem jár iskolába a gyerek. A rendőröknek pont elég gondjuk van, ők gyakorlatilag tüzet oltanak. Vannak rendkívül segítőkész rendőrségi szervek, és vannak passzívak, illetve kifejezetten ellenségesek is.

Mi az, amin egységesen változtatni kellene a rendszerben?

Borzalom az egész gyermekvédelmi jelzőrendszer, aminek elvileg a háziorvosok, védőnők, családsegítők, tanárok, nevelők, rendőrség, gyámügy, bíróság, ügyészség és a társadalmi szervezetek mind részesei. A gyermekprostitúció, mint probléma, egy nagy, vaskos vadhajtása a jelenlegi hazai gyermekvédelmi rendszernek. A hatósági jogköröket kellene átszervezni valahogy, de minden pillérét, nem csak egy-egy fogaskereket, mert akkor az egész rendszer összeomlik újra. Át kellene gondolni a kommunikációs csatornát, hogy a rendőrségnek mi a feladata, a gyermekvédelemnek mi a feladata, mert ha mindenki csak a kötelezőt végzi el, akkor a két fogaskerék nem ér össze. Ráadásul nincs olyan számítógépes rendszer, ami egész Európát lefedné. Nincs a drogos gyerekeknek semmilyen hivatalos, intézményesített helye Magyarországon. Jogkörök sincsenek, az intézményeknek nincs jogosultságuk bezárva tartani a gyereket. A rendőrök keze is meg van kötve. Menj ki egy stricihez gyerekvédelmisként, hogy elhozd a lányokat! A rendőrök annyit tudnak mondani, figyelj nem tudunk bemenni, mert nincs felhatalmazásunk, de az utcát lezárjuk.

Van felhatalmazásod a módszerre, ahogyan dolgozol?

Hivatalosan bilincselni nincs jogom. A lány szépen magától beül az autóba, de tudom, hogy fél óra múlva lejön a cuccról, és átharaphatja a nyakamat, vagy belenyúlhat a kormányba az autópályán. Ezek már megtörténtek. Volt, hogy nyolcvan kilométeres sebességnél akart kiszállni a kislány, épphogy meg tudtam fogni a hajánál fogva, fél kézzel. Félkómásan nem mérlegeli, hogy ez nyolcvan. Amit csinálok, rutint igényel. Senkinek nem fordítunk hátat, fontos, hogy a lakásba hogy mész be, hogy az ajtó mindig előtted legyen, nemcsak a saját épségemre, hanem a gyerek épségére is nagyon kell figyelni. Rengeteg mindenre kell figyelni a saját védelmed érdekében. Ha többen megyünk, a hátsó ajtót, ablakot is szemmel tartjuk, a kutyákkal hatalmasakat szoktunk harcolni. Hivatalosan meg se védheted magad. Ha nem te ütsz először, akkor véged. Itt a legfontosabb a határozott fellépés, nem vagyok a testi erőszak híve. Aki velem verekszik, azt úgy veszem, hogy az életemre tör. Úgy kell fellépni, hogy erre ne kerüljön sor. A gázspray-t nem szeretem használni, mert utána haza kell vezetni.

Volt már, hogy bíróságra került valamelyik ügyed, és elítélték a futtatókat?

Ebből a kétszázvalahány esetből nekem száz valahány rendőrségi ügyem lett, azaz olyan eset, amiből rendőrségi jegyzőkönyv született. Életemben egyetlen egyszer sem voltam bírósági meghallgatáson ezek közül. A kétszáz ügyből konkrétan egy sem jutott el a bíróságra, és ez a kétszáz mind kiskorú volt. A lányok nem mernek tanúskodni, a rendőröknek pedig alig vannak eszközeik.

Kik a segítőid?

Ismerősök. Évekkel ezelőtt ketrecharcosokkal beszélgettem a munkámról, és mondták, ha legközelebb megyek, szóljak. Nem a balhét keresik, több esetben is dolgoztunk együtt, hihetetlen fegyelmezettek voltak. Sokszor bőven elég volt az is, hogy ott álltak mögöttem. Nagyon sokat köszönhetek nekik, jóval többet, mint bármelyik rendőrkapitánynak. Van egy-két felsőbb körökből lévő telefonszámom privát kapcsolatokból, amiket akkor tudok használni, ha egészen biztosan tudom, hova kell menni.

A kétszáz esetből, akiket visszahoztál, volt bárki, aki ki tudott törni?

Igen, sokan. Ezt szerintem a sors dönti el, csak a sors. Persze azon is sok múlik, ki milyen hatással van rájuk. Éri-e őket valamilyen borzalmas élmény, hogy bezárják-e őket valahova, ahonnan nem jöhetnek ki.

Miért csinálod ezt?

Mindig van egy-egy gyerek, aki miatt nem tudom abbahagyni. Táboroztatsz, nevelsz egy gyereket évekig, aztán rád köszön valamelyik aluljáróban beginázva, fogak nélkül, hogy csókolom. Elmondani nem lehet, milyen érzés. Értékes generációk vesznek így el.

Interjúalanyokat keresünk

Ez az interjú egy olyan cikksorozat negyedik része, amellyel a szinte iparágként működő, szexuális célú európai emberkereskedelmre, az ehhez kapcsolódó szegénységre, a bántalmazott nők, férfiak, gyerekek kizsákmányolására szeretnénk felhívni a figyelmet.

Olyanokkal kívánunk interjút készíteni, akik fiatalkorúként kerültek külföldre prostituáltként, akiket szüleik adtak el, vagy akiket erőszakkal hurcoltak el. Olyan szülők jelentkezését is várjuk, akik elmondanák, miért döntöttek amellett, hogy gyermeküket prostituáltnak adják. Az interjúalanyok jelentkezését erre az emailcímre várjuk. Köszönjük.

Korábbi cikkenk a témában:

Tíz kiló sertéshúsért adták el a 16 éves magyar lányt – interjú egy emberkereskedővel

Tárgynak tekintik a testüket a tinédzser prostik

Szökött intézetis gyerekek nyomában az ifjúságvédelmisekkel

Amennyiben segíteni szeretné a gyermekvédelmis szakember partizánakcióit, kérjük vegye fel a kapcsolatot szerkesztőségünkkel e-mailben.