Kénytelen-kelletlen, de sok regisztrált szexuális bűnöző kezdhetett új életet egy floridai faluban, kint az Isten háta mögött. Mivel szinte semmilyen közintézmény közelébe nem engedik a pedofilokat és szatírokat, ezért egyre többen költöznek Miracle Village-be, azaz Csodafalvára. Itt sokuk megtalálta a békét és nyugalmat, bár a környékbeliek nem feltétlen örülnek az elítélt bűnözőknek.

Kis házak elszórva Florida mocsárvilágának, az Evergladesnek a szélén, három kilométerre a legközelebbi lakott településtől, Pahokeetől – ez Miracle Village (magyarul kb. Csodafalva). A 200 fős kis falu nem is érdemelne említést, ha nem tudnánk, hogy a lakosok fele regisztrált szexuális bűnöző – írja riportjában a BBC. Ez az 50 százalék már megjárta a börtönt gyermekmolesztálásért, szatírkodásért vagy épp gyermekpornográfia terjesztéséért. Él itt egykori tanár, lelkész és edző is.

A fő kérdés persz az, hogy miért él egy tömbben ennyi hasonló elkövető? Floridában az alapszabály, hogy regisztrált szexuális bűnözők a lábukat se tehetik be iskolák, napközis otthonok, parkok és játszóterek kb. 300 méteres kerületén belülre. Egyes megyék és települések azonban ezt 760 méter fölé módosították, sőt sok helyen az uszodákat, buszmegállókat és könyvtárakat is bevették a körbe. Emiatt az ilyen cselekményekért elítélt emberek egyszerűen nem tudnak élni egyes nagyobb városokban. Ezért 2009-ben Dick Witherow tiszteletes megalapította Miracle Village-et, ami hamar népszerű lett, heti 10-20 új lakó akar ideköltözni. (Korábban már laktak páran itt, akkor még Pelican Lake volt a neve.)

A befogadást koordináló Jerry Youmans szerint erőszakos és drogos embereket, valamint igazi kőkemény pedofilokat nem engednek ide, csak olyanokat, akiknek "csak felkeltette az érdeklődését egy gyerek". Edgar Walford például tíz éve él itt, és állítja, a világ egyik legbékésebb helye ez, "az egyetlen dolog, ami hiányzik, azok a gyerekek, és az iskolabusz sem jön ide többé". Christopher Dawson 19 évesen került bajba, amikor – állítása szerint – a lány beleegyezésével közösült egy 14 éves lánnyal, akiről azt hitte, idősebb. Két éves házi őrizet után nyolc évre próbaidőre helyezték azzal a feltétellel, hogy nem érintkezhet 18 év alattiakkal. Ezt megszegte, mert beszélt egy haverja öccsével. Négy hónapra börtönbe kellett vonulnia, aztán a bíró választási lehetőséget kínált neki: vagy hosszú börtön vagy Miracle Village. Azóta sorsszerűnek tartja, hogy idekerült, és ő lett a helyi metodista templom dobosa.


Nagyobb térképre váltás

A vallás fontos szerepet játszik Miracle Village-ben, ahova nem keresztényeket is befogadnak. Vannak dühkezelési és Biblia-órák is, de pszichológiailag is kezelik őket, sokuknak pedig munkájuk is van néhány közeli városkában. A vallás miatt is van talán, de sokuk nem mentegeti magát, hogy ártatlan (ahogy Dawson sem), hanem pont a bűnösségükből merítenek erőt, hogy megváltozzanak.

Nem mindenki örül azonban az új betelepülőknek. Egy Kathy nevű nőt gyerekkorában megerőszakoltak, amit sose tudott megemészteni, ezért nem örül a szexuális bűnözőknek. "Nem gondolom, hogy ez egy csoda lenne. Talán ez a szexuális bűnözőkért van, de számomra inkább olyan, mint egy rémálom az Elm utcában" – mondta. A rendőrség azonban heti szinten ellenőrzi a lakosokat. Volt olyan elkövető, akit Courtney Minton juttatott a rácsok mögé, most pedig a rendőrnő az, aki ugyanezt az embert rendszeresen ellenőrzi.