A manchesteri Beth Birch 19 évesen közel kétszáz kilót nyomott, majd elhatározta, megszabadul a túlsúlyától. A gyomor bypass műtét után pár héttel vészesen gyorsan fogyni kezdett, majd 16 hónappal a műtét után összesen 25 kilót nyomott. Napi 15 000 kalóriás étrend betartásával tudott csak 69 kilóra hízni.

Beth Birch 19 évesen már 197 kilót nyomott, ekkor döntötte el, hogy, lefogy. 2007 szeptemberében bypass műtétet végeztek rajta, de az orvosok már ekkor figyelmeztették a túlsúlyos nőt, hogy 60% az esélye annak, hogy működni fog, és hogy életveszélyes is lehet a beavatkozás. A műtét után a nő közel került a halálhoz, ugyanis 25 kilóra fogyott le igen rövid idő alatt.

Azt remélte, hogy végre olyan lehet az alakja, amilyenre mindig is vágyott, azonban pár héttel a műtét után veszélyesen gyorsan fogyni kezdett. A beavatkozás után 16 hónappal már csak 25 kilót nyomott, és az orvosok azt mondták, ha nem kezd el azonnal hízni, meg fog halni. A Spire Murrayfield Kórház orvosai Wirralban megvizsgálták, és kiderült, hogy gyors fogyásának oka az, hogy nem működik megfelelően a bélrendszere,  így a teste nem tudja felvenni a tápanyagokat. Napi 15 000 kalória bevitelét javasolták, hatszori étkezéssel, ezt betartva, és a bélrendszerét helyreállítva sikerült csak elérnie a 69 kilós súlyt.

Tavaly Beth Birch terhes lett, és szült egy lánygyereket, a súlya nem változott. Az orvosok szerint valószínűleg petefészek-ciszta okozta a  túlsúlyt, amit gyerekkorától cipelt. Beth Birch azt nyilatkozta a DailyMailnek, hogy már hétévesen felnőtt méretű ruhákat kellett hordania, azonban amikor kórosan lefogyott, körülbelül a 11 éves lányokra való ruhák is lógtak rajta. Nem ő az első, akinek több ezer kalóriás étrend mentette meg az életét, Gemma Longot gyomorgyűrű beültetése után napi 3000 kalóriás étrendre fogták orvosai, teste képtelen volt felszívni a tápanyagokat. Nagy-Britannia legkövérebb tinédzsere közel 300 kilós, a fotele rabja, nem tud felállni, ülve alszik, 15 évesen már két mázsa felett volt a testsúlya.