A gödöllői-domonyvölgyi késelős gyilkossággal vádolt S. Márk pere azzal telik, hogy a 19 éves férfi igyekszik egy új vallomást felépíteni. Ebből koherensen kihagyja az eleinte még kulcsszerepet játszó, ötletgazda dílert, Ferit, akiről úgy tudjuk, lehet, hogy tényleg nem létezik. Mindenesetre a bíróság megnézte a helyszíni kihallgatás feltételeit, S. Márk pedig megállapította, hogy gusztustalanul viselkedett.

Egy tőmondatban summázható a gödöllői késeléssel (is) vádolt S. Márk perének csütörtöki tárgyalalása: Feri eltűnt.

Ahogy kedden, most is Feri volt az egyik központi szereplője a történetnek. S. Márk ugyanis Feriként mutatta be azt a dílert, akitől a pentakristályt szerezte (ennek hatása alatt volt a hatvani kocsirabláskor és a pár nappal későbbi gödöllői késeléskor). Ferinek tudott be a tavalyi kihallgatáson mindent: az ő ötlete volt a kocsirablás (és hogy Opelekre hajtson), ő adott pénzt neki, hogy kést vegyen, ő fuvarozta a helyszínekre. S. Márk azonban a teljes Feri-szálat tagadta. A Velvet nevét nem vállaló forrástól megtudta, a rendőrség is keményen nyomozott a tetovált, kopasz miskolci díler után, azonban nem sikerült végül beazonosítani. Úgy tűnik, a legendás Feri vagy szőrén-szálán eltűnt vagy eleve fiktív karakter volt.

A 19 éves emberöléssel vádolt férfit a keddi nappal ellentétben már csak egy maszkos kommandós őrizte. A férfi nyugodtnak tűnt, kék ingben, koptatott farmerben, fehér övvel érkezett, és a keddinél is kevesebb zselé volt a hajában. Folytatódott sok vallomásának összefésülése, és Veszprémi Ágnes bírónő felolvasta a 2012. szeptember 28-i helyszíni kihallgatás jegyzőkönyvét, majd következett az erről készült videofelvétel levetítése. A cél a vallomásaiban tapasztalt ellentmondások tisztázása volt.

S. Márk megismételte, valahogy kívülről látta magát a késeléskor. Erre a sértetti hozzátartozók dühösen rázták a fejüket. A vádlott azt is tagadta, amit eleinte hangoztatott, hogy az elrabolt gödöllői nőt ki akarta kötözni. A bírónő azt is kérdezte, miért egy lovarda mellett akarta kirakni az ekkor már pár szúrást elszenvedett, "közepesen" vérző nőt. A bíró nem is értette, miért hagyott volna ott egy vérző nőt, fel is tette a kérdést: "Járt maga iskolába, volt magának biológia órája?" S. Márk minderre azt a válasz adta, hogy egy lovardában szerinte mindig van valaki.

Az is kiderült, a rablásokhoz használt késeket a hejőkeresztúri bányatóba dobta, az egyik Opel slusszkulcsát pedig egy lakatlan szakáldi ház kertjébe vetette. Ezt a helyszíni kihallgatáson meg is találták. Egy olyan apró részlet is napvilágot látott, hogy a Hatvanban elrabolt kocsiban (a tulaj vásárlásból jött) volt egy rekesz ásványvíz, némi répa és tejszínhab, "de ez elfogyott". S. Márk a felvételeket látva később kijelentette: "nagyon gusztustalannak tartom ezt az egészet magamtól, (...) felidegesítettem magam rajta" – ítélte el saját kihallgatáskori, flegma viselkedését.

S. Márkot rablással, annak kísérletével, valamint nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják. A vádirat szerint a fiatal férfi 160 ezer forintnyi adósságot halmozott fel drogozása miatt tavaly nyáron, ezt akarta törleszteni elrabolt autók eladásával. 2012. szeptember 20-án Hatvanban rabolt el egy Opelt egy hatvani nőtől, akinek nem esett bántódása. Négy nappal később Gödöllőn először egy nő kiabálása visszaverte a támadását, másodszorra azonban elvitt egy kocsit. A benne ülő nővel többször dulakodtak, S. meg is késelte 26-szor, végül Domonyvölgynél hagyta egy mezőn, ahol a Szent István Egyetem dolgozója meghalt.