Kevés szebb pillanat van, mint amikor egy emberrel el tudják feledtetni, hogy ő bizony súlyos beteg. Ezt sikerült elérnie egy ötletes projekttel a Mimi Alapítványnak. Embereket sminkeltek ki, és adtak rájuk borzalmas parókákat, majd lefotózták a reakciójukat a tükör előtt. A nevetés győzött, a kórság elillant.

"Ha csak egy másodpercre is". Ezt a címet adta a Mimi Alapítvány annak a projektjének, amiben rákos betegeket őrült parókákába öltöztetnek, bohóckodásra és nevetésre hangolják őket, majd az egészet megörökítik – írja a HappyPlace. Az alapítvány francia, belga és svájci kórházakban tevékenykedik, és a rákbetegeket mindennapi életének feldobása, minőségi javítása a céljuk.

A mostani projekt ötletét egy konkrét beteg adta, aki azt mondta nekik: "Tudják, mit hiányolok a legjobban? A gondtalanságot". A szervezet emberei összeszedték a kreativitásukat, pár sminkest és parókát, majd a bevállalós betegeket kicsinosították. Nagyrészt igyekeztek röhejes sminkeket és nevetséges parókákat összepárosítani, az alanyoknak pedig úgy tűnhet, kötelező volt némi grimasz. 

Pedig nem volt az. Ugyanis a csinosítás idejére megkérték őket, hogy csukják be a szemüket, ne leselkedjenek. Aztán amikor a húsz bátor nő/férfi jelre kinyitotta a szemét, volt nagy döbbenet. A végeredmény kifejezetten üdítő és vicces lett, mindenki másképp nyugtázta az átalakulást. Persze a tükör mögött ott rejtőzött egy fotós, aki lekapta a reakciókat. A fotókat egy albumba gyűjtötték, a képek alá pedig odaírták a készítésük időpontját másodpercre pontosan. Így tudni lehet, a páciensek mikor feledkeztek meg egy pillanatra betegségükről.

A posztot kommentálhatja Facebook oldalunkon.

Kövessen minket a Facebookon is!