Néha gyorsan elrobog az élet az igazán megindító, megható történetek mellett, a karácsony és az év vége viszont pont az az időszak, amikor van egy kis idő ezeken elidőzni. Idén is akadt egy pár nagyon szép, emberi történet, amit érdemes ismerni. Legyen szó akár Kiss Péter hősies hegymászóteljesítményéről, vagy azokról az ismeretlenekről, akik összegyűjtötték a pénzt egy idős pár utazására.

Kevin Pearce története

Maga a sztori nem új, viszont idén októberben jelent meg az azt feldolgozó dokumentumfilm, a The Crash Reel, ami arról szól, hogy az USA egyik legnagyobb snowboardos tehetsége hogyan áll talpra egy szörnyű baleset után. Kevin Pearce a vancouveri olimpiára készült, ő volt az elsőszámú favorit, Shaun White egyetlen komolyan vehető ellenfele, ráadásul neki állt a zászló, sokan azt mondták, simán nyerheti az olimpiát. Aztán alig egy hónappal az olimpia előtt edzés közben súlyos baleset érte. Megsérült az agya is, éveken át tartott, mire annyira felépült, hogy beszélni és mozogni tudjon. A felépülését végigkövette egy stáb, és egy nagyon megható dokumentumfilmet készítettek belőle, ami a rendező szerint nem a snowboardozásról vagy a sportról szól, hanem az élet szeretetéről.

Kurt Yaeger, a féllábú BMX-es

Kurt Yaeger története sem kifejezetten új, de ez is azok közé a megható történetek közé tartozik, amik idén kaptak nagyobb nyilvánosságot. Yaeger profi BMX-es volt, egészen addig, míg 2006-ban egy motorbaleset miatt amputálni kellett az egyik lábszárát. A teljes felépülése után a színészet felé fordult, főleg sorozatszerepeket kapott meg, de nem akarta feladni a sportot sem. Óriási kitartással és küzdeniakarással elérte, hogy újra tudjon BMX-ezni, de nem is akárhogy, szinte úgy, ahogy előtte. A balesete után alig három évvel már újra ott volt a patinás X Games indulói között, ami elég sokat elmond arról, hogy mennyire összeszedte magát. A sztoriját egy szinte teljesen történethű videoklip dolgozta fel idén, ami a Rudimental – Waiting All night című számához készült.

Kiss Péter teljesítménye

Abba nem szeretnénk belemenni, hogy mi történt azon az expedíción, ami során Kiss Péter és Erőss Zsolt is az életüket veszették idén tavasszal. Viszont semmiképpen sem szeretnénk, ha a feledésbe merülne Erőss mászótársa, Kiss Péter hőstette, ami miatt posztumusz fair-play díjra is jelölték. A szintén bajban lévő Kiss Péter ugyanis a hegyen visszafordult társáért, Erőss Zsoltért, ami az adott körülmények között nemhogy szokatlan volt, de az önfeláldozás legnemesebb példája. Amikor két ember próbálja magát menteni, nem várható el, hogy egymással törődjenek. Kiss viszont mégis visszafordult társáért, ezzel a bajtársiasság oltárán gyakorlatilag aláírva a halálos ítéletét. Egy meleg szobából nézve szinte elképzelni is nehéz, hogy mennyire emberi és mennyire extrém teljesítmény ez.

Az idős bácsinak gyűjtő emberek

Nemcsak sportolók hoztak össze megható sztorikat, sőt, az idei év talán legcukibb története egy rakás idegen segítségével jött össze Magyarországon. Egy idős bácsi befizette a feleségét egy tengerparti utazásra, de a saját jegyére már nem volt pénze. Az utazási iroda munkatársa ekkor a közösség erejéhez fordult, és Facebookon szervezett gyűjtést a bácsi jegyére. Alig négy nap alatt összejött a pénz a bácsi utazására. A bácsi nem akarta elfogadni az ajándékjegyet Egyiptomba, de végül, némi rábeszélésre beadta a derekát.

Elindult Magyarországon a suspended coffee

Ha ön szívesen segítene másokon, de nem szereti a közvetlen kapcsolatot azokkal, akiknek jobbá teszi a napját, nem bízik az alapítványokban, nem akar a napi rutin közben ilyesmire időt szakítani, akkor az elég furán magyarított felfüggesztett kávét önnek találták ki. Az Egyesült Államokból indult kezdeményezés lényege, hogy az ember kávézókban vásárolhat termékeket rászorulóknak, úgy, hogy amikor megveszi reggel a latte macchiatót, akkor felirat a számlára még valamilyen más tételt, amit aztán a kávézóba betérő rászorulók megkaphatnak. Cuki kezdeményezés, ne hagyjuk elsikkadni, még akkor sem, ha a személyes segítségnyújtás sem áll túl sokból!

Az év legmeghatóbb vírusvideója

A randiblog idén bővelkedett a megható történetekben, de a legmegkapóbb talán az a történet volt, ami már több mint egy éve ott csücsült a Vimeo nevű videomegosztón, és senki sem vette észre. Aztán idén valamiért bejárta az internetet, könnyező nézők százait hagyva maga után. A történet egy fiatal párról szól, Ian és Lariss Murphyről, akik egészen addig teljesen átlagos, egyetemen találkozott szerelmespár voltak, amíg Iant nem érte súlyos autóbaleset. Nem halt meg, de annyira megsérült, hogy nem képes magáról gondoskodni, beszélni sem nagyon tud, állandó ápolásra szorul. A barátnője viszont nem hagyta el, végig vele maradt a baleset után, sőt, amint Ian olyan állapotban volt, hogy tudott már minimálisan kommunikálni, össze is házasodtak. Érdemes megnézni a videót, nagyon megható, és nagyon sok szeretet árad belőle.