Kamuhalált rendezett magának egy amerikai férfi, aki többmilliárd forintnyi befektetői pénzzel szívódott fel pár éve. Annyira hitelesen játszotta el öngyilkosságát, hogy egy floridai bíró halottnak nyilvánította 2012-ben. Az FBI azonban szagot fogott kopóként rajta maradt az ügyön, és egy közúti ellenőrzés lebuktatta a családját is átverő férfit.

A legagyafúrtabb bűnözők mindig a legapróbb banánhéjon csúsznak el, ezt az örökérvényű tételt bizonytotta az amerikai bankár, Aubrey Lee Price is a Daily Mail szerint. Price-t az FBI akarta pár éve kézre keríteni egy 20 millió dolláros (4,3 milliárd forintos) csalás miatt. Létrehozott egy befektetési céget, amihez 115 befektetőtől vett kölcsön 40 millió dollárt (8,7 milliárd forintot), ennek felével pedig felszívódott. A botrány ki is pattant hamar, New York-i és georgiai bíróságok és egy szövetségi hatóság is eljárást indított ellene.

Price úgy oldotta meg a zűrös helyzetet, hogy alaposan előkészítve kamuöngyilkosságba menekült 2012 júniusában. Előtte egy zavaros búcsúlevelet küldött a környezetének, amit a hatóságok beismerésként kezelnek. Az FBI szerint a saját családja is abban a hitben volt, hogy Price öngyilkos lett. Nekik azt mondta utoljára, hogy Guatemalába utazik egy üzleti ügyben. Két napra rá jött az említett levél, hogy ő bizony a Florida végén található Key Westbe utazott, hogy levesse magát valahonnan. A gondos tervezésbe az is belefért, hogy a számlakivonata szerint kompjegyet és merülő nehezékeket vett. Price érvényesítette is a jegyét, biztonsági felvételek is rögzítették alakját a kompon.

Végül egy floridai bíró hivatalosan is halottnak nyilvánította, a holttest hiányában is. Az FBI így sem adta fel, 20 ezer dolláros (4,3 millió forintos) nyomravezetői díjat tűzött ki Price fejére. Gyanús lett az is, hogy egy csónak volt a nevén, amivel simán kereket oldhatott. A 47 éves bankár végül úgy bukott le egy évvel később, hogy egy kisebb közlekedési kihágás miatt lemeszelték a georgiai rendőrök. Színezett ablaküvege nem volt szabályos, ezért intették le. A személyazonosságát nem tudta hitelesen igazolni, a rendőrök gyanakodni kezdtek, majd némi kutakodás után rájöttek, kivel van dolguk, és letartóztatták Price-t. Csütörtökön kell először megjelennie egy szövetségi bíró előtt.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot!