horoszkóp

Felkötötte magát a hajszínével elégedetlen nő

2014.01.28. 14:53 Módosítva: 2014-01-28 15:23:51
Frances Warren letargiába esett a hajszíne miatt, mert a fodrásza nem olyanra festette, amilyenre szerette volna. A szorongásai miatt kezelésre is járó fiatal nő végül inkább a halált választotta, mintsem hogy vöröses hajszínnel éljen.

A 26 éves, thornbury-i Frances Warren a Daily Mail szerint pánikba esett a lehetőségtől, hogy hosszú, szőke haja bevörösödik, fodrászát pedig nem tudja elérni. Ezért vetett véget az életének. Az igazságügyi szakértők megnézték a telefonját is, amelyben 50 sms-t találtak, mindet egyetlen este küldte el a fodrászának.

Warren május 29-én ment el otthonról, miután közölte szüleivel, nincs jól és nem megy dolgozni. Csak két nappal később, holtan találtáj meg: a vizsgálatok szerint felakasztotta magát a West Midlands-i Sedgley melletti erdős területen. Megtalálását segítette, hogy fellelték a közelben az ezüstszínű Hondáját is.

Miért?

Az biztos, hogy Warren korábban felkereste háziorvosát, mert állandóan szorongott. Orvosa antidepresszánst és terápiát javasolt. A helyzet annyira súlyos volt, hogy barátja, Sam Cotton ezt nyilatkozta: „négyszer, vagy ötször megváltoztatta a hajszínét, és újraszínezgette március óta, de kezelhetetlenül szomorú volt, és nem hallgatott volna rám, amikor azt mondtam, semmi baj sincs a hajával. Ez ölte meg."


Nagyobb térképre váltás

A párkapcsolatuk amúgy rendben volt, együtt éltek egy lakásban, majd 2012 végén a szülőkhöz költöztek, hogy pénzt spóroljanak. Nagy céljuk volt egy féléves utazgatás, majd egy kertes ház vétele. Ezután jött a mentális zavar, amit az orvosok depresszióként diagnosztizáltak, az öngyilkosság rizikója nélkül. A nő amúgy az antidepresszánst nem szedte, de pszichológushoz eljárt. Azt mondogatta, hogy túl vöröses lett a haja, emiatt szétesett, elvesztette önbizalmát, rondának tartja magát, nem akar így élni.

A fodrászt is az őrületbe kergette az utolsó alkalommal. Vasárnap áthivatta magához, és közölte vele, hogy világosítania kell a haján. A procedúrát többször is megismételték, Warren pedig minden alkalommal, a ház minden szobájában (a különböző fényviszonyok miatt) lefotóztatta a haját. Ezután sem volt elégedett, még mindig sárgának találta, és a fodrász órákkal későbbi távozása után is üzenetekkel bombázta őt. A fodrász volt, hogy a kocsiban hagyta a mobilját, amikor más ügyfélhez ment ki, és mire visszaért bejövő hívások tucatjai voltak rajta.

Egyik barátnőjét is sokat zaklatta ekkoriban, volt, hogy sírva hívta fel, hogy narancsszínű a feje. Később már a halálról beszélt neki, hogy nem akar élni. A barátnő azt gondolta, más lehet a háttérben, amiért ennyire kivan Warren, nem is gondolta volna, hogy a haja volt a fő ok.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot!