Az elmúlt hetekben gyanúsan nagy a csend a két hónappal ezelőtt végrehajtott Lehel úti bankrobbantás ügyében. Az ismeretlen robbantóról az ipari kamerák felvételei alapján olyan találgatások is napvilágot láttak, hogy a motoros akár nő is lehet. A Velvet kiderítette: a robbantó férfi.

A rendőrség megerősítette a Velvet értesülését, miszerint férfi a január 13-án hajnalban a CIB bankfiókot felrobbantó ismeretlen motoros. Információink szerint a detonáció előtt éppen a helyszínen tartózkodott egy kerékpáros, akit a rendőrség szemtanúként tart nyilván, és aki tanúvallomásában, ha nem is határozottan, de azt állította: amikor az ismeretlen odaszólt neki, hogy tűnjön el, férfi hangot hallott, vagyis férfi a robbantó.

Csütörtökön lesz két hónapja, hogy elkövették a bankfiók elleni támadást. Napra pontosan két hónappal ezelőtt talán éppen a pokolgépet szerelte össze a merénylő vagy szerelték össze azok, akik kitervelték a robbantást, hogy aztán néhány óra elteltével a bukósisakos ismeretlen felrobbantsa azt.

Egyelőre nincs hír arról, hogy a rendőrség azonosította volna a robbantót. Azonban azok a sajtóban napvilágot látott hírek minden bizonnyal túlzóak, hogy kihűlt a nyom, és a rendőrség csak sötétben tapogatózik. Nézzük, mit lehet tudni az ügyről két hónap elteltével.

Először azt vegyük számba, ami tényként kezelhető és megerősítette a rendőrség:

  • A CIB bankfiók felrobbantása előtt hat nappal, mint azt a Velvet nyilvánosságra hozta, az ismeretlen betörte az Árpád híd közelében lévő Raiffeisen Bank egyik fiókjának ablakát, majd motorkerékpárral elmenekült.
  • Ezt az ügyet a rendőrség a Lehel úti robbantással együtt kezeli.
  • A tettes mozgását a CIB bankfiók felrobbantásakor ipari kamerák rögzítették.
  • A Lehel úti robbantás előtt egy budapesti férfi a helyszínen látta a motorost, aki odaszólt neki, hogy tűnjön el.
  • A robbantó által használt jármű egy enduró motorkerékpár. A Totalcar és a lap olvasói szerint a motorkerékpár egy Kawasaki KDX125.
  • A rendőrök Budapest környéki településeken keresték a robbantót. Több bejelentés is érkezett arról, ki lehet a motoros.
  • 10 millió forintos vérdíjat ajánlottak fel annak, aki a robbantó nyomára vezeti a rendőrséget

Most nézzük meg, mi az, ami tudható, de a rendőrség hallgat róla:

  • A rendőrség birtokában vannak olyan ipari kamerás felvételek, amelyen az látszik, hogy a tettes a Megyeri híd irányába menekült.
  • A robbantó ipari TNT-t használt.
  • A tettes nem lépett be a bankfiók előterébe, hanem betörte annak ablakát, a pokolgépet pedig becsúsztatta az ATM elé.
  • A tettes ezután nem távirányítással hozta működésbe a bombát, hanem meggyújtotta a gyújtózsinórt.
  • Az utóbbiakból következik, a tettes célja nem az ATM-ben lévő pénz megszerzése volt, hanem a merénylet maga.
  • A nyomozásban kezdetektől aktívan részt vesz a titkosszolgálat, több település egyes részeinek hermetikus lezárását is titkosszolgálati információk alapján hajtotta végre a rendőrség.
  • A VÉSZ-nek az Őrsereg nevében küldött levelet nem a robbantó küldte (vagy robbantók küldték).
  • A motoros egy sisakkamerával rögzítette a támadást.

Az ügy titokzatos, legalább annyira, mint az azt kísérő hivatalos kommunikáció, ami kezdetektől azt sugallta, itt egy sima bankrablási kísérlet történt, semmi egyéb. A rejtélyt fokozza, hogy ismereteink szerint eddig két olyan vizsgálat is folyt vagy folyik az ügyben, ami nem a robbantó kilétének felderítését szolgálja. Először a Terrorelhárítási Központot bízták meg azzal, derítse ki, hogyan jutott a Velvet holtbiztos információkhoz, majd a titkosszolgálat szállt rá az ORFK Kommunikációs Szolgálatára a nyilvánosságra hozott ipari kamerás felvételek miatt.

Az ügyet jól ismerő forrásunk szerint balszerencsét jelent, ha bármelyik titkosszolgálat „ott kolbászol” egy bűnügyi nyomozás környékén. A rendőrök tettest akarnak fogni, a titkosszolgák mindig valamilyen érdeket védenek, és ebből jó soha nem sül ki. Lásd a romagyilkosságokat.

A Velvet az eddig megszerzett információk alapján mégis a következőket tartja a legfontosabbnak: a két támadást nem követte újabb, miért? Mi történt az elmúlt két hónapban? Mi változott meg, hogy a merénylők hallgatnak? Bárki volt a robbantó, bárki áll a merénylet mögött, mi volt a célja?