A 15 éves lány állítja, a középkorú edző a fenekét, melleit fogdosta, majd megkérte, hogy szexi fehérneműben fáradjon az irodájába. A Velvet legfrissebb, szerda délután megszerzett értesülése szerint az rendőrség nyomozást rendelt el az ügyben.

„Szép bugyiban gyere be hozzám!” – állítólag így invitálta meg egy soproni sportklub vezetőedzője egyik tanítványát, miután többször is fogdosta a lányt.  A fiatalkorú sportoló szülei azonnal feljelentést tettek az eset után a rendőrségen. Gyanújuk szerint a 15 éves lányt a férfi edzői minőségében szexuálisan zaklatta – írja a Kisalföld.  

A család közeli hozzátartozói a Velvetnek elmondták, hogy a kislány feltűnően csendes és visszahúzódó lett, nagyon megviselték a történtek. Tőlük úgy tudjuk, az eset a hétfői edzésen történt. A vezető állítólag félre hívta a lányt azzal az ürüggyel, hogy sérüléséről beszéljenek, majd melleit, fenekét fogdosta. A lány ekkor ellökte magától a férfit, és elszaladt. Még aznap este a tréner felhívta telefonon, és ajánlatot tett neki. Kérte, hogy menjen be hozzá egyedül, csinos fehérneműben – az ismerősök szerint a beszélgetést az ifjú sportoló édesanyja is végighallgatta. 

„Ez a férfi 15 évig a barátom volt! Felháborító az eset, nem vártam tőle, hogy ilyen aljas módon hátba szúrjon” – mondta el a Velvetnek a molesztált lány édesapja, aki még szerdán is kapott sms-t egykori barátjától, hogy vonja vissza a feljelentést.

A helyiek azt beszélik, hogy a gyanúba keveredett edző lánya barátainak bevallotta, hogy édesapja pedofil. Kerestük az edzőt is, hogy cáfolja  vádakat, ám nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Információink szerint a soproni gárda vezetője nem most először került hasonló helyzetbe: tavalyelőtt egy másik szülő is feljelentést tett ellene, ám akkor nem csupán zaklatás, hanem erőszakos közösülés is történt. A feljelentő szülőktől úgy tudjuk, a jelenleg is szakosztályvezetőként dolgozó férfi akkor azt állította, hogy a lány is éppúgy akarta a szexet, így bántalmazásról szó sem lehetett. Az akkor 16 éves lány ezzel szemben azt állította, hogy a tréner otthonában kereste fel, és amikor látta, hogy nincsenek otthon a szülei, szexre kényszerítette.  Akkor a rendőrség bizonyítékok hiányában ejtette az ügyet.

A jelenlegi adatok alapján a rendőrség vizsgálja az ügyet, hivatalos gyanúsítás még nem történt. „A fiatalkorú lány törvényes képviselője jelenlétében tett feljelentést a Soproni Rendőrkapitányságon. A rendőrség szexuális kényszerítés bűntett vétsége miatt indított nyomozást”  – tájékoztatta a Velvetet szerdán késő délután a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.