A droghátralékait autórablásokból rendezni akaró S. Márk tárgyalásán Zacher Gábor és két másik toxikológus szakértő magyarázta el, miért olyan nehéz bármilyen drogot hitelt érdemlően kimutatni. A vádlott azzal védekezett, a penta hatására vált agresszívvá, és ezért késelte halálra áldozatát, és a drog hatásának tulajdonítja azt is, hogy áldozata vérzését párnával próbálta csillapítani, mielőtt újra szúrt. Zacher Gábor szerint a szer nem vált ki olyan ingadozó hatást, mint amiről S. Márk beszámolt.

Hullámozhatott-e a 2012-es gödöllői autórablással és halálos késeléssel vádolt S. Márk hangulata, mialatt elkövette tettét? Dióhéjban ez volt a nagy kérdése a fiatal szakáldi férfi szerdai tárgyalásának. Mint említettük, Szabó Judit vette át a férfi ügyét (az okokat nem tudni), ennek megfelelően kvázi ismerkedősen indult a büntetőper e napja. Személyes körülményeiről faggatta a kéz- és lábbilincsben, vezetőszáron kísért, sportosan elegáns öltözetű fiút, majd a polgárjogi igény mibenlétét ismertette az áldozat édesapjával (aki úgy tervezi, pert indít a temetés költségei és autóban okozott kár fedezésére, de ez csak a büntetőeljárás lezárása után lehetséges).

A szerdai napon három szakértőt hallgattak meg meg a bíróságon, hogy tisztázzák, milyen szerepet játszhattak a tudatmódosító szerek a vádlott tettében. Fábián Péter András a vér- és vizeletmintákat vizsgálta, ő kannabinoidokat talált S. Márk vizeletmintájában (később a vádlott elmondta, olykor naponta fogyasztott szintetikus marihuánát). Róna Kálmán a hajvizsgálatot végezte, de az elégséges 60-100 milligrammnyi minta helyett csak 10 milligrammot tudtak beszerezni, így a vizsgálat eredménye nem lett túl megbízható. A sokat emlegetett drogot, a pentát egyik vizsgálat sem mutatta ki. Zacher Gábor korábban már beszélhetett S. Márkkal, ennek eredményéről és saját szakmai tapasztalatáról számolt be. Elmondta többek között, hogy a penta is összefoglaló név, 6-8 szert is lehet érteni alatta. Emellett a vádlott ún. biofüvet, THC-t, mefedront is használt, a kristálytól pedig bátornak érezte magát.

Jó gyerek

A bírónő felolvasta a büntetésvégrehajtási jelentést is S. Márk viselkedéséről, ami vázolta, hogy a drogos ügyei előtt egy normális fiatal lehetett a gyilkosságot beismerő vádlott. Jó magaviselet, tisztelettudás és közösségi viselkedés jellemzi a börtönben, egyszer kapott csak szóbeli megrovást, amiért a tévéje igazgatása közben elállította a zárkáját figyelő kamerát. Hamarosan egy TÁMOP-szerződés keretében részt vehet egy EU-pénzből finanszírozott programban, azaz szakmát szerezhet a börtönben.

„A sanghaji vegyészfiúk" sűrűn változtatnak az anyagok összetételén, ezért nehéz őket lekövetni – vázolta a magyar laborok 22-es csapdáját Zacher. Ő és Róna szerint hetente érkezik új szintetikus szer a feketepiacra, viszont a többszázezer forintos mintát (a sztenderdet), melyek alapján elvégzik a tesztet, kb. fél évbe telik beszerezniük külföldről.

S. Márknál az is gondot okozott Róna szerint, hogy rövid a haja, és rendszeresen vágatja, emiatt nem őrződhetett meg benne a használt szer maradványa (az se egyszerűsítette a vizsgálatokat, hogy hat nappal az elfogás után vettek vért és vizeletet tőle). 

Zacher Gábor szakvéleménye szerint S. Márk nem függő, elvonási tüneteket nem észlelt rajta. Azt is kétségbe vonta, hogy emlékezete a droghasználattól lett volna szelektív, a vádlott ugyanis azt állítja, nem mindenre emlékszik a gyilkosság idejéről.

S. Márk azt állította, a szertől agresszív lett, és ezért szúrta meg áldozatát még az autóban a 3-as főút mentén, majd egyfajta „szeretet-flash" jött rá, és ekkor egy párnát adott neki a vérzés csillapítására. Aztán már Domonyvölgynél újra bedühödött, ekkor újra szúrt. Zacher azonban állította, életszerűtlen a hangulat ilyen ingadozása. Ha valaki agresszív lesz a pentától, az nem hullámzik, konstans állapot lesz egészen a szer kiürüléséig. Hozzátette később, a THC hatása sem változtathat ezen.

S. Márkot rablással, annak kísérletével, valamint nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolják. A vádirat szerint a fiatal férfi tavaly nyáron 160 ezer forintnyi adósságot halmozott fel drogozása miatt, ezt akarta törleszteni elrabolt autók eladásával. 2012. szeptember 20-án Hatvanban rabolt el egy Opelt egy hatvani nőtől, akinek nem esett bántódása. Négy nappal később Gödöllőn  támadott meg egy nőt, ő azonban kiabálással elijesztette támadóját, másodszorra azonban sikerült a sofőrrel együtt elrabolnia egy kocsit. A benne ülő nővel többször dulakodtak, S. Márk meg is késelte 26-szor, végül Domonyvölgynél hagyta egy mezőn, ahol a Szent István Egyetem dolgozója meghalt.