Döntő előrelépés történt a soroksári gyilkosság nyomozásában. A rendőrség egyértelműen kizárta a lehetséges elkövetői körből a múlt év szeptemberében brutális kegyetlenséggel meggyilkolt K. Krisztina férjét.

Információink szerint két hónapja még benne volt a lehetséges gyanúsítotti körben a 2013 szeptemberében, Soroksáron, futás közben meggyilkolt K. Krisztina férje, Kardos Lajos, a férfit azonban azóta egyértelműen kizárta rendőrség a feltételezett elkövetők közül. A változás annak köszönhető, hogy az ügy nyomozását időközben átvette az ORFK Kiemelt Életellenes Ügyeket Felderítő Egysége, amely szinte elölről kezdte a vizsgálódást – tudta meg a Velvet rendőrségi forrásból.

„Noha nagyon jó anyagot kaptak a BRFK nyomozóitól, szükség volt arra, hogy bizonyos szituációkat új szemmel elemezzenek” – fogalmazott forrásunk, aki azt is megerősítette, hogy négy olyan verziót állítottak fel, amelyben benne lehet a tettes. 

A férjet kivonták az elkövetői körből

Az egyik ilyen verzió volt a férj érintettsége. A gyilkossági nyomozásoknál rutinnak számít, hogy a közvetlen hozzátartozók szerepét mihamarabb tisztázzák. Alapesetben kizárják, hiszen az emberölési nyomozások során olyan bizalmi helyzetnek kell kialakulni az áldozat hozzátartozói és a nyomozók között, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a hozzátartozók által közölt információkat minden esetben hitelesnek tarthassák.

Sokáig küzdöttek azzal a nyomozók, hogy a soroksári gyilkosság kapcsán az általuk megismert információk alapján sem pro, sem kontra nem lehetett kizárni az áldozat férjét.

„Mára ez sikerült a nyomozóknak, a tettesi magatartás egyértelműen kizárható, ugyanakkor nem erősödtek a megbízói magatartást bizonyító adatok sem” – fogalmazott forrásunk. A másik két verzióról nem kaptunk információt, azokkal kapcsolatban csak annyit tudtunk meg: „a detektívek ütik a vasat, amíg lehet”.

A keddi Blikk arról írt, hogy felállították az áldozat úgynevezett profilképét (jellemrajzát). Egy neve elhallgatását kérő kriminalisztikai szakértő, aki jártas a profilalkotásban, ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: profilalkotásnak általában a sorozatbűncselekményeknél van jelentősége. „Nem az áldozat jellemrajza az elsődleges, hanem a tettes profiljának kialakítása. Egy ilyen első látásra 'önállónak tűnő gyilkosságnál' sokkal inkább az áldozat kapcsolatrendszere feltérképezésének és a környezet bűnügyi fertőzöttségének van szerepe, valamint a hasonló bűncselekmények elkövetőinek az ellenőrzése. Persze az sem hátrány, hogy a nyomozók tisztában legyenek azzal, az áldozat miként kezeli a különleges élethelyzeteket, ám közvetlenül ez sem az elkövető, elkövetők kilétére utal."