horoszkóp

46 évet töltött a halálsoron, újratárgyalják az ügyét

2014.03.27. 13:37
1968-ban azért ítélték halálra Ivao Hakamadát, mert főnöke és annak családja megölésével vádolták. A vallomást kiverték belőle, az egyik anno ítélkező bíró sem hitt a bűnösségében. Most, hogy sorra dőlnek meg a bizonyítékok, a férfit 46 év után kiengedték és újratárgyalják az ügyét.

Ivao Hakamadát 1968-ban halálra ítélték Japánban, amiért a vádak szerint megölte a főnökét, az ő feleségét és a két gyereküket. A férfi azóta a siralomházban várta ítélete végrehajtását, amit végül 46 év után sem hajtottak végre. Sőt, egy japán bíróság elrendelte az ügy újratárgyalását. Korábban állítása szerint azért ismerte be a bűncselemény elkövetését, mert 20 napos kínzással vették rá a vallomásra – írja a BBC. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a japán rendőrség eljárása nagyban épült régen a vallomásokra, mintsem a bizonyítékokra.

Az Amnesty International jogvédő szervezet egyenesen odáig ment, hogy Hakamada a világ leghosszabb ideig a halálsoron ült rabja. „Ha valaha volt olyan ügy, ami kiérdemelte az újratárgyalást, akkor ez az. Hakamadát egy kikényszerített vallomás alapján ítélték el, és maradtak megválaszolatlan kérdések a mostani DNS-bizonyítékkal kapcsolatban" – jelentette ki Roseann Rife, a szervezet kelet-ázsiai kutatási vezetője.

000 Hkg9646056
Fotó: Jiji Press / AFP

Mi történt?

1966-ban holtan találták Hakamada főnökét és családját, és rögtön egykori alkalmazottját, egy volt bokszolót vettek elő a szójaüzemben történt emberölésért. A DNS-bizonyítékot azért támadták meg a védők, mert szerintük a ruházaton talált nyomok nem Hakamadáéi. Hiroaki Murajama bíró azt mondta, a véres ruhák nem a vádlottéi voltak. Hozzátette: „Igazságtalan a vádlottat tovább elzárni, mivel az ártatlanság lehetősége egy elfogadható fokon világossá vált" – fogalmazott a bíró.

Ráadásul az ügyet több mint négy évtizede tárgyaló másik bíró is elmondta nemrég, hogy már akkoriban ártatlannak gondolta a férfit. Eközben a 78 éves Hakamada 81 éves nővére, Hideko elmondta, mennyire boldog annyi év küzdelem után. Azt nem tudni, kap-e az államtól kárpótlást a börtönben töltött évekért, bár ez vélhetően csak az új tárgyalást követően derül ki.

A halálbüntetések száma – az ellenkező irányú iraki és iráni tendenciákkal ellentétben – globálisan csökken, egyre több ország törli el azt az Amnesty szerint. Tavaly ugyan egy állam sem törölte el ezt a büntetést, de 2012-ben rögtön négy is: Lettország, Benin, Mongólia és Madagaszkár.

30 évet ült ártatlanul

Hasonló ügyekért nem kell Japánig menni, az Egyesült Államokban is nemrég fordult elő egy hasonló eset. A most 74 éves Mary Virginia Jones három évtizedet töltött börtönben egy olyan gyilkosságért, amire az akkori barátja kényszerítette – írja a Jezebel. Az ügyet a Dél-kaliforniai Egyetem jogászhallgató csapata porolta le. 1981-ben a nőre is pisztolyt fogtak, és kényszerítették, hogy egy sikátorba vigyen két elrabolt embert, akiket később meglőttek. Egyikük belehalt a sérüléseibe. Jones végül életfogytiglani börtönt kapott, pedig példás életet élő, rendesen dolgozó, kétgyerekes anya volt, aki sosem követett el semmit.