Van egy szikla Dél-Ausztráliában, ami nagyon népszerű a szűk helyeket kedvelő mászók között. A Mount Arapiles azonban majdnem szedett egy áldozatot, ugyanis a hét elején egy férfi beragadt a résbe. Tízórás mentés vette kezdetét, aminek során arra kellett a legjobban vigyázni, ki ne hűljön a férfi. Végül némi síkosító anyag segítségével sikerült kimenteni.

Nem sok híja volt, hogy megismétlődjön a 127 óra című filmet megihlető Aron Ralston szörnyű esete, ezúttal Ausztráliában – írja a Daily Mail. Ralston 2003-ban indult el egyedül az amerikai Utah államban szikált mászni, de beszorult a keze, és 127 órás vívódás után úgy döntött, túlélése érdekében levágja. Most egy 24 éves mászó jutott majdnem erre a sorsra az ausztráliai Victoria állam elhagyatott részén.

A férfi a Mount Arapiles hegyen mászott, és kipróbálta a népszerű marhaságot, a préstesztet. Ennek lényege, hogy az ikonikus sziklában van egy hasadék, és a mászók megpróbálják átpréselni magukat rajta. Azonban a férfi csípője beragadt, és se előre, se hátra nem tudott menni. Ez hétfő este 10-kor történt, és másnap 8-kor, tíz óra elteltével szedték ki onnan. (A videón egy korábbi sikeres kísérlet látható.)

A mászónak nagyon hideg körülmények között kellett túlélnie (a déli féltekén közelít a tél, ott épp 10 fok volt éjjel a völgyben), de nagy szerencséje volt, mert a barátnője is ott volt vele, ő értesíthette a hatóságokat. Rendkívül kihűlt állapotban hozták ki, ráadásul nem is akármilyen módszerekkel: sampont és olivaolajat használtak sikosítóként. A mentőegységek szóvivője szerint a mászó egyik haverja ment körbe a környéken táborozók között némi csúszássegítő anyagért. Volt, aki még motorolajat is felajánlott, de ezt köszönettel elutasították.

A férfit a mentés során hősugárzókkal melegítették, és végig stabil állapotban volt. Természetesen nem a férfi a első ember, aki beszorul a legendás résbe: 2011-ben egy 15 éves fiút kellett kimenteni innen.