horoszkóp

Nagyon kemények a román testépítő gyerekek

2014.06.02. 10:19
Guiliano és Claudiu Stroe kilenc- és hétévesek, ennek ellenére már kőkemény testépítők. Gyúrós apjuk hajszolta bele őket a sportba. Az idősebbik már két világcsúcsot is tart, képes emberi zászlóként vízszintesen tartani magát. Apjuk Angliába költözne, de Firenzéből is azért jöttek el, mert nem tudtak miből megélni.

Iulian Stroe egy 35 éves román testépítő, a szenvedélye a sportág, és ezt a New York Daily News szerint igyekszik a gyerekeibe is belenevelni. Így két fia, a kilencéves Guiliano, és a hétéves Claudiu igazi vasgyúrókká edzették magukat apjuk felügyelete mellett. A két srác napi két órát edz, és már Herkules-fivéreknek becézik őket. 3,6 kilós súlyzókkal edzik magukat, és nem ijednek meg semmitől.

A kilencéves Giuliano már világcsúcsokat is tart: a 90 fokos függőleges kinyomás rekordja, illetve az emberi lobogó kitartásának csúcsa (amikor egy rúdon tartja magát kézzel, de vízszintesen lebeg a teste) is a nevéhez fűződik. Nem csoda: amint elkezdett járni, apja őt és öccsét is egyből edzésre fogta.

Van saját YouTube-csatornájuk és Facebook-oldaluk is, melyet 1,3 millió ember követ – itt erős kommentekben kritizálják a szülőket. Az apa azonban állítja, senkinek semmi köze hozzá, mit csinál a gyerekeivel. A család amúgy Firenzében élt, és alig tudtak kijönni anyagilag, ezért haza kellett költözniük Romániába. Itt a férfi egy MÉH-telepen dolgozik, de tervei közt szerepel, hogy elmegy Nagy-Britanniába, és szponzort és közönséget keres a két gyereknek.

Persze a kis Giuliano nem örül apja terveinek: „Ha apu elmegy dolgozni, ki fog velünk törődni? Szomorú és veszélyes itt egyedül" – fogalmazott a csúcstartó, aki a Facebook-oldalán nemrég meghívatta magát a foci-vb-re.

Megjegyeznénk még, hogy nem a román tesók a történelem első gyúrós gyermekei. Brandon Blake-ről idén számoltunk be, a srác még csak nyolcéves és 25 kilós, de az ír gyerek már kockásra gyúrta a hasát. Saját testsúlyos edzéseket nyom, és a szabad akaratból kattant rá a testépítésre. Ellenben az amerikai Daveon Hill testépítő szülei láttán kezdett el gyúrni tízévesen. Ő mostmár 18 éves, de az egész életét alárendelte a sportágnak, egészségesen eszik és korán kel, hogy edzhessen.