Egy bíró nevetségesen enyhe büntetést szabott ki egy tanítványát megerőszakoló tanárra Amerikában. A bíró indoklása még az ítéletnél is furcsább volt. Felfüggesztették és megrótták őt, ezzel lőttek a további bírói karrierjének.

A Montana állam Legfelsőbb Bírósága felfüggesztett egy bírót azért, mert tarthatatlan kijelentéseket tett egy öngyilkossággal végződött nemi erőszak ügyében – írja a Jezebel.

Todd Baugh már azzal óriási botrányt keltett, hogy 30 napnyi elzárásra ítélt egy olyan 47 éves tanárt, aki beleegyezése nélkül szexelt 14 éves tanítványával. A tanuló ezután öngyilkos lett.

Hogy még egy lapáttal rátegyen a felháborodásra, azzal indokolta döntését, hogy az áldozat idősebbnek tűnt a valós életkoránál, és különben sem kényszerítette a tanár az aktusra. Ezek után hiába özönlöttek a hivatalos bocsánatkérések és visszavonások, az internet nem felejtett, és nekiment Baugh-nak. Mindenesetre a bíróság is megrovásban részesítette őt, december 1-től pedig egy hónapra fizetés nélküli szabadságra küldik. Ezzel a bírói karrierjének gyakorlatilag vége lett.

Így indokolt a bíróság: „Nincs helye a montanai igazságszolgáltatásban annak a sztereotípiának az állandósítására, hogy a nők és lányok felelősek az ellenük elkövetett szexuális bűncselekményekért".

Nem ritka, hogy egy nagyobb szervezet elkövet hasonló bagatellizáló kijelentéseket. Nemrég a Hooters gyorsétteremlánc Facebook-oldalát hekkelték meg úgy, mintha a lengén öltözött nők megerőszakolására bíztattak volna. 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy    06 80 820 111    telefonszámot! Online segítséget itt vagy itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.