horoszkóp

Haldoklom - mondta a tinilány, és hagyták meghalni

2014.06.27. 11:00 Módosítva: 2014-06-27 11:54:10
A 15 éves Amy Cartert nem lett volna szabad hazaküldeni a kórházból, de erre már csak azután jöttek rá az orvosok, hogy az angol tinilány meghalt. 2009 karácsonyán egymás után álltak le a szervei, négyszer kapott szívrohamot - délután háromkor pedig a családja tehetetlenül nézte, ahogy meghal.

Csaknem öt év után fizetett kártérítést hogy hibázott az az angliai kórház, amelynek orvosai hazaküldtek egy katasztrofális egészségi állapotban lévő fiatal lányt, mondván, csak pihennie kell – írja a Daily Mail. Amy Carter akkor tizenöt éves volt, és járni, enni, inni sem tudott, annyira kikészült. Fájt a torka, tünetei influenzaszerűek voltak, így Worcestershire Royal Hospital orvosai paracetamolt adtak neki, és kétnapi kórházi tartózkodás után hazaküldték, pedig nem lett jobban.

Carter szó szerint könyörgött a személyzetnek, hogy ne tegyék ki a kórházból, mert haldoklik, és akkor már tizenkilenc napja szinte semmit sem evett, vagy ivott. Az egész testét kiütések borították. Mindennek ellenére hazaküldték, de otthon még rosszabbul lett. Apja, Richard Carter másnap visszavitte a kórházba, de onnan egy vizsgálat után megint hazaküldték. Enni, inni otthon sem tudott

Két nappal később, december 24-én már mentő vitte vissza a kórházba. Négy szívinfarktus jött egymás után, több szerve leállt. Szülei, és testvére, Samantha tehetetlenül nézték, ahogy hiába próbálják újraéleszteni a harmincnyolc kilóra fogyott lányt. 

A per

A szülők már akkor is biztosak voltak abban, hogy lányukat megmenthették volna, ha rendesen kivizsgálják, és bent tartják megfigyelésre, így beperelték a kórházat. 2010 júliusára kiderült, Amy Carter a tünetek olyan sajátos kombinációjától szenvedett, amilyenről korábban még nem hallottak. Mégis csak idén június 24-ére jutottak el odáig, hogy peren kívüli megegyezéssel kártérítést kaptak –és továbbra sem ismeri el senki, hogy hibáztak az orvosok. Senki sem kért tőlük elnézést, a mai napig nem tették túl magukat a történteken.

Mi történhetett?

Úgy tűnik, egy bakteriális fertőzés tette tönkre a tinilány szervezetét, amely a Pfeiffer-féle mirigyláz szövődményeként alakult ki, és a keringési rendszerébe kerülve okozott szepszist. Emiatt álltak le a szervei.

/Daily Mail/

Úgy véljük, a kezelés, amelyet Amy kapott, jóval az elfogadható szint alatt volt. [...] Az ember magát hibáztatja. Szülőkként azt érzi az ember, hogy felelős érte, de közben megbízik az orvosokban. Emiatt hibáztatjuk most magunkat, úgy érezzük, ragaszkodnunk kellett volna [ahhoz, hogy bent tartsák]. [...] Szörnyen elkeserítő, hogy egyáltalán nem vállaltak felelősséget azért, ami a lányunkkal történt, és nem adtak részletes magyarázatot arról, mi történt pontosan. Enélkül a tájékoztatás nélkül viszont nem hisszük el, hogy nem fordulhat elő hasonló eset a jövőben. Az életünk teljesen megváltozott 2009 óta, családunk már nem ünnepli a karácsonyt, mert ez számunkra Amy elvesztésének évfordulóját jelenti.”

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!