Hónapokig is eltarthat, amíg kiderül, mi lesz a kiégett Andrássy úti palota és az ott lakók sorsa. A rendőrség és az önkormányzat is szakértői véleményekre vár, még azt sem tudni, hány milliárd forint a kár, mert a kárszakértő csak hetek múlva léphet be a házba, hiszen addig tart az életveszély elhárítása.

Július 15-én megsemmisült a főváros VI. kerületében, az Andrássy út 83-85. szám alatt található  palota tetőszerkezete, miután építési munkálatok közben lángra kapott az épület. A palota életveszélyessé vált, két nap múlva megkezdték a balesetveszélyes részek elbontását, a lakókat természetesen kiköltöztették.

A tűz miatt az épület átalakításán dolgozó két munkást még aznap őrizetbe vettek. A  37 éves É. Attilát és a 36 éves N. Jánost előállították a VI. kerületi rendőrkapitányságára. A két férfit közveszély okozás bűntette megalapozott gyanújával vitték be, ám az ügyészség nem látta indokoltnak, hogy benntartsák őket. Mást mindeddig nem gyanúsítottak meg az ügyben.

A rendőrségi vizsgálatot jól ismerő forrásunk arról tájékoztatta a Velvetet, hogy mostanában nem is várható gyökeres, pláne nem gyors eredménnyel kecsegtető változás a nyomozásban. Tudniillik ahhoz, hogy a rendőrség előre lépjen, meg kell kapniuk a szakértői véleményeket. „Ez, ha csak a törvény betűit nézzük 60 napot vesz igénybe, azonban az az általános gyakorlat, hogy ennyi idő alatt soha nem készül el alapos szakértői vélemény. Sőt" – közölte forrásunk. Hozzátette, természetesen várják a katasztrófavédelemtől a tűz keletkezésének pontos körülményeit felderítő vizsgálat eredményét, ám ez csak egy szakértői vélemény a sorban, hiszen többek között szükség lesz építész és statikus véleményére is. Addig míg ezek meg nem érkeznek a rendőrségre, érdemben az ORFK nem nyilatkozik az ügyről, illetve nem kívánják kiegészíteni az eddigi közleményeiket

A VI. kerületi Önkormányzat jogi képviselője, dr. Pálvölgyi Szilas is úgy véli, hosszú hónapokat vehet igénybe a helyzet jogi tisztázása. Bármennyire képes és akar segíteni az önkormányzat, nekik is meg kell várniuk a szakértői véleményeket, mert csak azután tudnak továbblépni. Úgy véli, számukra most az az egyik legfontosabb feladat, hogy a lakók élete visszatérjen a normális kerékvágásba, vagyis elsődleges az elhelyezésük és a kártalanításuk.  A statikus véleménye szerint azonban legalább két hónapra van szükség ahhoz, hogy az életveszélyt elhárítsák, és csak azután léphet be a házba a kárszakértő, hogy felmérje a kár nagyságát. Ez lehet alapja a társasház, illetve a lakók kártalanításának.

„Természetesen előzetes kárbejelentést tehet a társasház, vagy megtehetik egyenként ezt a lakók is. Hiszen nem az önkormányzatnak, hanem a társasháznak volt biztosítási jogköre, bennünket úgy tájékoztatott a közös képviselő, hogy kötöttek biztosítást. Az persze más kérdés, hogy ez mire terjedt ki, és mekkora a fedezet, hiszen az előzetes becslések szerint a kár milliárdos" – mondta a Velvetnek a jogi képviselő. Azt is hozzátette, hogy az önkormányzat, ha szükséges, magára vállalja a biztosítási ügyintézést. Ugyanakkor e tekintetben az is fontos kérdés, folytatta Pálvölgyi Szilas, ha nem a legfontosabb amellett, hogy hogyan keletkezett a tűz, hogy miért terjedt olyan gyorsan. Esetleg azért, mert a harmadik emeleten elbontották a tűzszakasz határoló falakat, és ha igen, ki bontatta el azokat. Vagyis mekkora a felelőssége a szint befektetőjének. Ha ezekre a kérdésekre a szakértők választ adnak, akkor az önkormányzat megteheti a szükséges és megfelelő jogi lépéseket a helyezt tisztázására."

Az már más kérdés, és más jogi szituáció, hogy ki fogja újjáépíteni a palotátt. Ez (is) a következő hónapok nagy kérdése.