Megmentette testvére életét az a hat éves kisfiú, akire kedden délután Jászfényszaru határában, csupán néhány méterre az otthonuktól ráomlott a homokfal. A három testvér homokozni indult, de a játékból tragédia lett.

„Csak játszani akartunk. Elkezdtünk homokozni az utca végében, de egyszercsak ránkomlott a föld! A testvéreim ott ragadtak” – mondta el a Velvetnek Gábor, a legidősebb testvér, aki még el tudott menekülni a földomlás elől.  Hat éves öccsét már nem tudták megmenteni, Búzás Erik életéért másfél órán át küzdöttek az orvosok, hiába. Kishúguk, a négy éves Bogi kisebb sérülésekkel megmenekült.

Erik a testvérét mentette

„Nekem csak a lábamra esett a föld, de Eriket egy pillanat alatt teljesen betemette, Boginak pedig csak a feje látszott ki” – mondta el a 8 éves fiú, aki, mivel nem tudta kihúzni kishúgát, sírva rohant segítségért. A család és a szomszédok azonnal a gödörhöz rohantak: „azonnal hívtuk a mentőket, tűzoltókat, rendőrséget. A kislányt sikerült gyorsan kiszabadítani, de a fiú után 20 percig ástunk mire megtaláltuk. Legalább 10 taliga föld volt rajta” – mondta az egyik szomszéd. A gyerekek édesapja pont akkor ért haza a munkából, amikor a kisfiút újraélesztették a mentősök.

„Több mint egy órán át próbálkoztak, de nem tudták megmenteni a fiamat!” – mesélte zokogva Búzás Lajos. A családtól úgy tudjuk, hogy a négy éves lánynak szerencsére az ijedségen kívül nem esett baja, holnap engedik haza a kórházból. „Még nem tudja, hogy meghalt a bátyja, imádták egymást, a fiam állítólag arréblökte Bogit, amikor a föld omlani kezdett. Megmentette az életét!” –tette hozzá az apa.

Búzás Lajos szerint évek óta ott voltak a kiásott gödrök a földek mentén, az emberek onnan hordták el építkezéshez. Úgy tudjuk, az a terület az önkormányzat tulajdona, így kíváncsiak voltunk milyen óvintézkedéseket tett a polgármester, illetve hogyan fordulhatott elő a tragédia, a polgármester asszony azonban megkeresésünkre nem akart nyilatkozni, csupán annyit mondott, sajnálja ami a gyerekekkel történt. Azóta egy figyelmeztető táblát helyeztek ki a földomlás környékén, hogy balesetveszélyes a terület. Kollégáink még a helyszínen voltak, amikor egy munkagép betemette a két méter mély gödröt, ahol a baleset történt.

Ezt a cikket Facebook-oldalunkon kommentálhatja.

Kövessen minket a Facebookon is!