A 14 éves Alice Grosst augusztus 28-án látták utoljára, azóta semmit sem tudni róla. A londoni rendőrség az eltűnése ügyében már letartóztatott két embert, de azt is vizsgálják, hogy az Ask.fm közösségi oldal felhasználóinak állandó trollkodása miatt öngyilkos lehetett-e.

Utoljára augusztus 28-án egy térfigyelő kamera felvételén látták a 14 éves Alice Grosst, aki Londonból tűnt el, a rendőrség egyelőre hiába nyomoz, nem tudni, hogy mi történhetett a lánnyal – írja a Daily Mail.

A rendőrség abban bízik, hogy sikerül megtalálniuk azt az öt biciklistát, akik a térfigyelők felvételei alapján láthatták a lányt, hátha így értékes információkhoz juthatnak. Addig, egyelőre úgy néz ki, teljes a homály.

Miközben a rendőrségi búvárok a Temzét és a csatornákat fésülik át, a nyomozók is dolgoznak, az eltűnés óta már letartóztattak két embert az ügyben, akiket gyilkossággal gyanúsítanak. Egy 51 éves férfit és a 25 éves férfit tartóztattak le szombaton, a rendőrség hangsúlyozta, hogy egymástól függetlenek voltak a letartóztatások.

Hogy az eltűnési eset mennyire nem egyszerű, jól mutatja, hogy a letartóztatások mellett a rendőrség az öngyilkosság lehetőségeit is vizsgálja, miután kiderült, hogy a 14 éves, anorexiás lány az Ask.fm közösségi oldal aktív felhasználója volt. Az oldal lényege, hogy emberek bármit kérdezhetnek egymástól, de sok esetben csak arra szolgál, hogy bizonytalan tinédzserek önértékelését teljesen lerombolják néhány otromba kérdéssel.

A Daily Mail cikke szerint a briteknél legalább 12 fiatal öngyilkossága köthető a közösségi oldalon tapasztalt trollkodáshoz. Volt olyan fiatal, aki azért regisztrált az oldalon, hogy a kortársaitól támogatást kapjon, de az lett a dolog vége, hogy nem bírta a rá zúduló gyalázkodásokat, és felakasztotta magát a szobájában.

Azt nem tudni, hogy a most eltűnt lány anorexiája milyen ok-okozati viszonyban volt az Ask.fm-mel, mindenesetre az oldalon rendszeresen kérdeztek Grosstól olyan személyes dolgokat, hogy hány kiló, mi a helyzet a szexuális életével, van-e barátja, mit gondol a saját külsejéről.

„Talán a szemem megtartanám, mert a szemem színét szeretem, de ennyi. Minden mást, tényleg minden mást utálok magamon. Mindent megváltoztatnék, olyan ronda vagyok” – írta az önértékelési zavarokkal küzdő lány például arra a kérdésre, hogy mit változtatna meg magán, ha megtehetné.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Online segítséget itt vagy ittkaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.