Egy kínai férfi elment Kantonban szusizni, aminek a vége súlyos fertőzés lett. A férfi ugyanis fertőzött nyers halat evett, amibe galandféreg rakott le petéket. Ezek a férfiben keltek ki, és ellepték a testét. Amikor végre eljutott a kórházba, döbbenetes röntgenfelvételek készültek róla.

Ugyan a kínaiak nem túlzottan kedvelik a japánokat, a szusi mindenesetre őrületként terjed a hatalmas országban. Egy férfi azonban kis híján belepusztult a nyers hal elfogyasztásába, mert az fertőzött volt. A Daily Mail cikke szerint a férfi testében ezután elszaporodtak a galandférgek.

A férfi azzal fordult orvoshoz, hogy fáj a hasa és viszket a bőre. Hamar a kuangcsoui (kantoni) 8-as Számú Népi Kórházban találta magát, amint a röntgenfelvételek (képek itt) kimutatták az idegen testek sokaságát. A felvételek félelmetesek, több centis férgekkel volt tele ekkor már a férfi egész teste, tetőtől talpig.

Féregfertőzés akkor alakulhat ki, ha az ember lárvával fertőzött halat vagy húst fogyaszt nyersen (bár akár a füstölt halban is túlélhet a galand). Ha már bekerült a bélbe, ott elkezd növekedni, hetek alatt a 15 méteres hosszt is elérheti, közben lepetézhet és utódokat hozhat létre. Évekig el tud éldegélni az emésztőrendszerünkben. Ha a lárvák elkezdenek vándorolni a testben, elkezdhetik felélni a májat, a szemeket, a szívet és az agyat is, így életveszélyes állapotba sodorva az áldozatot. A kezdeti tünetek amúgy kimerültség, székrekedés és hasi panaszok.

Ilyesmi nagyrészt fejlődő országokban fordul elő, de például pont a szusi térnyerése miatt a fejlettebb államokban is. A Mail által megkérdezett kanadai orvos elmondta, más nyers ételekben is benne van a kockázat: skandináv államokban vagy épp Olaszországban vannak olyan halételek, amik marinált halat tartalmaznak, de a marinálás sem pusztítja el a petéket vagy lárvákat.