Ha azt hitte, hogy ez a három szó nem fér meg egymás mellett, nagyot tévedett. Egy floridai pár összeolvasztotta három kedvenc tevékenységét: mélyen vallásosak, emellett nagyon szeretik minél nagyobbra növeszteni izmaikat ,és szexuálisan is rendkívül nyitottak. Gondoltak egyet, és alapítottak egy tematikus swinger közösséget.

Történetünk szereplőit, Cristy és Dean Paravet a Daily Mailnek köszönhetően ismertük meg. A pár 7 évvel ezelőtt ismerkedett össze egy társkereső oldalon. Egymásra találtak, maguk mögött hagyták unalmas szexuális életüket, és belevágtak valami egészen újba. Létrehoztak egy honlapot, ahol izmos, keresztény emberekkel szexelhetnek.

Dean Parave sok évvel ezelőtt még kemény alkoholista volt, és nála napi rutinnak számított, hogy bedob egy tálca sört egy üveg Jack Daniels kíséretében. Rengetegszer kapták el ittas vezetés miatt, majd 10 hónapra börtönbe is került. A rács mögött tért meg, azóta pedig Istennek szenteli mindennapjait. Olyannyira, hogy még egy 12 méteres keresztet is felállított a kert végében. Feleségét, Cristyt az interneten ismerte meg, és azonnal egymásra hangolódtak. A nőnek már volt egy házassága, amiből 3 gyerek is született. Egész házassága alatt unalmas, szegényes szexben volt része. De miután megismerte új férjét, minden megváltozott, azóta naponta kétszer szeretik egymást. Pontosabban nem csak egymást, hanem másokat is, mivel mély hitük mellett elkötelezett swingerrajongók is, így előszeretettel cserélik párjaikat, akár a zoknit. 

Harmadik szenvedélyük, a testépítés is bekerült a képbe, ugyanis kizárólag hasonló testalkatú férfiakkal és nőkkel dobják fel az együttléteket. A hatalmas bicepsz és a kockás has alapkövetelmény, ha a Parave házaspárral szeretnénk ágyba bújni. Amit könnyedén meg is tehetünk — már, ha rendelkezünk az elvárt paraméterekkel — , hiszen egy honlapot is létrehoztak, méghozzá a FitnessSwinger.com-ot. Nem valószínű, hogy piciny hazánkba is eljönnek egy jó párcseréért, de Amerikát szívesen körbeutazzák egy numera kedvéért. A menet után természetesen kötelező a súlyzós levezetés.