horoszkóp

Névtelenségre kárhoztatták a megerőszakolt lányt

2014.10.01. 19:14
A kanadai törvények annyira védik az áldozatokat, hogy a több fiú által megerőszakolt Rehtaeh Parsons ügyében sem engedték, hogy bármelyik lap lehozza a lány nevét. Az öngyilkosságot elkövetett Rehtaeh anyja állítja, a lány már korábban is a médiához akart fordulni arccal és névvel, így most is szeretné, ha elhangozna a neve. Közben az elkövetők lassacskán bíróság elé kerülnek gyermekpornó birtoklása vádjával.

Rehtaeh Parsons neve eggyé vált Kanadában az online zaklatással és az emiatti öngyilkossággal, ami egyre ijesztőbb tendencia (nemcsak az észak-amerikai országban). Mint megírtuk, Parsons 2013-ban lett öngyilkos, mert évekkel korábban megerőszakolták egy buliban többen, majd 17 hónapig zaklatták és gúnyolták ezzel. Állítólag egy, őt félmeztelenül és hányás közben ábrázoló fotó keringett az iskolájában, ezen a képen még csak 15 éves volt. A rendőrség szokás szerint nem tett semmit addig, amíg óriási botrány nem lett az ügyből a lány öngyilkossága miatt.

10428257 538969256202820 8557570530726872456 o
Fotó: Facebook

Négy hónapon belül elfogták a feltételezett elkövetőket, és az egyik mostmár 20 éves férfit (aki egy akkori fotón épp közösül a lánnyal), gyerekpornó birtoklásáért bűnösnek mondták ki. Azonban ekkor jött a gikszer: a kanadai jog nem engedi, hogy az áldozatot néven nevezzék az ítéletről beszámoló médiumok – írja a Buzzfeed. Még a lány szüleit sem nevezhették meg, pedig ők kifejezetten ragaszkodtak hozzá. A lány anyja, Leah Parsons is állítja, Rehtaeh biztos hangosan kiáltaná világgá a nevét, ha rajta múlna. „Másodszor is elhallgattatták" – szörnyülködött édesanyja, aki szerint ha elveszik a nevét, elveszik az emberek érdeklődését a történet iránt.

A kanadai törvény már azt is megtiltja, hogy a bíróságok bármilyen olyan információt nyilvánosságra hozzanak, ami alapján azonosítható lenne az áldozat. Tehát hiába írtak az esetről világszerte a lapok, hiába változtak miatta törvények, hiába szólalt meg az ügyben a kanadai kormányfő és hiába kezdődött féléves rendőrségi vizsgálat a mulasztások miatt, a kanadai lapok csak annyit írhattak: „egy prominens halifaxi gyermekpornográfiai ügy". A Buzzfeed azt írja, így még a Google-ben is nehéz bármit lelni róla (bár azt nem számolják bele, hogy az amerikai lapok ettől még leírhatják a nevet).

Az Anonymous is szolidarít.
Az Anonymous is szolidarít.
Fotó: Facebook

Édesanyja szerint már öngyilkossága előtt a médiához akart névvel fordulni a lánya azután, hogy a rendőrség megállapította, hogy nem történt itt semmi, nincs is ügy. Anyja lebeszélte róla, ő bízott benne, hogy bíróságra kerül az egész, de ez nem történt meg. Ezután arrébb költöztek, de az interneten nem tudták leállítani a kegyetlen tinitámadásokat és megalázásokat. Rehtaeh felkötötte magát, három nappal később pedig meghalt a kórházban. Mint írtuk, az egyik elkövetőt azóta bűnösnek mondták, a másiknak novemberben lesz ítélete. Az ügy azonban a névtelen áldozat miatt lassan-lassan elhal, az olvasókat már egyre kevésbé érdekli.

De az anya annak ellenére sem adja fel, hogy néhány médium megtámadta a bíróságon a törvényt. Végül nem tudtak nyerni, bár a bíró elismerte, ilyen kusza helyzetekre nem gondolt a jogalkotó, amikor a törvényt hozta, ráadásul Rehtaeh „kvázi-celebritás" lett az utóbbi időkben. Leah Parsons nyilatkozata után egy konferenciára készült, ahol a lánya ügye is szóba került, és kijelentette, ott többször is ki fogja mondani Rehtaeh nevét, kerül amibe kerül.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot!