Addig is, amíg a rendőrség nyomoz a Hetedik mennyország főszereplője, Stephen Collins moleszátálási ügyében, érdemes megnézni, hogy az egész botrányt kirobbantó feleség hogyan viselkedik. A nyilatkozatai alapján leginkább csak a saját érdekei vezérlik.

Eddig nem lehetett tudni, hogy a gyerekmolesztálási botránya miatt gyakorlatilag egy nap alatt mindent elvesztő színész, Stephen Collins, akit a Hetedik mennyország lelkipásztoraként ismerhettünk meg, pontosan mikor molesztált gyerekeket.

Azóta kiderült, hogy az az eset, ami a leginkább bejárta a sajtót, amikor Collins a saját bevallása szerint egy tízéves rokonának mutogatta magát meztelenül, és a lány kezét a saját nemi szervére is rátette, valamikor 1972-ben történt, tehát Collins színészi karrierje legelején. 1972 előtt összesen egy tévéfilmben volt egy szerepe, és egészen a 90-es évek közepén indult Hetedik mennyországig nem is nagyon futott be.

Amíg a rendőrség nyomoz a jó néhány évtizeddel ezelőtti molesztálások ügyében, érdemes egy pillantást vetni arra a sárdobálásra, ami Collins és a leendő exneje, Faye Grant között zajlik. Az egész molesztálási ügyet a válás közepén lévő Grant robbantotta ki, Collins ügyvédje szerint egyértelműen azért, hogy így sajtoljon ki több pénzt a férjéből.

Ezt alátámasztja az is, hogy Grant már közel 15 éve tud arról, hogy férje gyerekeket molesztált, és legalább két éve tud arról úgy, hogy a férje ezt bevallotta neki egy terápiás kezelésen. Eddig mégsem fordult a hatóságokhoz, most is igazából csak a sajtónak juttatta el az infókat, bár ezt az ügyvédjével hevesen tagadják.

A New York Daily News arról ír, hogy Faye Granttel kicsit elszaladt a ló, már ami a férje pocskondiázását illeti. Grant azt állítja, hogy Collins a lányuk 1989-es születésekor azt mondta, bárcsak fiuk született volna, mert így nem tudja, hogy fogja megállni, hogy ne molesztálja a lányukat. Egészen pontosan a nő szerint azt mondta, hogy nem tudja, hogy fogja megállni, hogy ne elégíttesse ki magát orálisan a lányukkal.

Collins ügyvédje felháborító, megalapozatlan hazugságnak nevezte a nő legújabb állításait, ráadásul Grant azután robbantotta a botrányt, hogy a rendőrök korábban már nyomoztak Collins ügyében.

Természetesen Collinst és az ügyvédjét sem kell félteni, ők azt mondják, hogy a nő egy olyan állítólagos szemtanút akar majd megszólaltatni a válóperes tárgyaláson, hogy egy, az eddig ismerteknél frissebb molesztálásról nyilatkozzon, aki igazából nem látott semmit, csak a volt feleség akarja rábeszélni a hamis tanúzásra. Amikor az állítólagos szemtanú nem akart belemenni Grant hamistanúzási ötletébe, akkor Collins ügyvédje szerint Grant teljesen kiborult.

A rendőrség előtt nem teljesen újdonság Collins ügye, az 1972-es molesztálás miatt nyomozott már egyszer 2012-ben a Los Angeles-i rendőrség, de nem jutottak el a gyanúsításig, 2013-ban pedig a most ismét nyomozó New York-i rendőrség is vizsgálódni kezdett, de itt sem történt gyanúsítás, többek között elévülés miatt.

Stephen Collins még mindig nem nyilatkozott az ügyben.