horoszkóp

Ilyen képek születnek, ha két fotósnak összetörik a szíve

2014.10.23. 16:16
Stuart Philkill és Sebastiaan de With amerikai fotósok úgy döntöttek, hogy szerelmi bánatukat egy jó nagy kalanddal, pontosabban életük nagy kalándjával próbálják orvosolni. Nagyjából három hónap alatt San Franciscóból Alaszka egyik legészakibb pontjára motoroztak, és közben végig fotóztak.

Két kaliforniai fotósnak, Stuart Philkillnek és Sebastiaan de Withnek az az ötlete támadt, hogy itt az ideje valami igazán nagy őrültséget csinálniuk, mindkettejüknek éppen a padlón volt a magánélete, nem volt jobb dolguk, némi viszki bedöntése után úgy döntöttek, csinálnak egy körülbelül 17000 kilométeres motoros túrát Kaliforniából Alaszkába.

Kickstarteren meghirdették az ötletüket közösségi finanszírozásra, a befolyt összegtől függően posztereket, könyvet, filmet ígértek az út végére. Az ötlet bejött, június közepére meglett a szükséges pénz, most pedig néhány hete már vissza is értek az útról. Minden a legnagyobb rendben ment, most már az ígért, Ride North című könyvet készítik elő.

Az eredeti terv az volt, hogy végig a nyugati parton haladva legalább Anchorage-ig jussanak el, ha jó az idő, akkor kicsit feljebb mennek még egészen a legendás Denali Nemzeti Parkig, ami Észak-Amerika legmagasabb hegye, a McKinley körül terül el.

Végül még ennél is jobban teljesítettek, összesen 99 nap alatt eljutottak Alaszka egyik legészakibb pontjáig, Deadhorse-ig, ennél északabbra nem nagyon tudtak volna motorral menni.

Közben persze végig fotóztak, rengeteg sztorijuk gyűlt össze, amiknek egy részét már most megosztották az érdeklődökkel: a fotókat felrakták imgurra, a sztorijukat pedig beküldték a Redditre. Elég nagy sikert arattak.

Az úton találkoztak több, hozzájuk hasonló, országjáró motorossal. Az egyiküket, egy 24 éves ausztrál srácot különösen szimpatikusnak találták. A reddites posztokból derült ki a fotósok számára is, hogy az ausztrál srác néhány nappal ezelőtt egy balesetben életét vesztette.