Extrém módon hívta fel a figyelmet az állatok védelmére a 2007-es argentin playmate, Vanessa Carbone. A modell a santiagói japán nagykövetség előtt, egyetlen tangabugyiba, valamint egy transzparensbe öltözve tiltakozott a japán bálnagyilkosságok és az illegális állatbőr-kereskedelem ellen.

Vanessa Carbone, a 2007-es argentin playmate is beállt a sorba Eva Mendes és Christina Applegate után; vetkőzve fejezte ki tiltakozását a bálnavadászat és az illegális állatbőr-kereskedelem ellen hétfőn, a santiagói japán nagykövetség előtt. "Az egyetlen bőr, amit viselek, az az enyém" - hirdette a hasa elé tartott táblán a modell.

Nézzen meztelen aktivistát!

A tengeri emlősökre egyébként a japán halászhajók jelentik a legnagyobb veszélyt. Annak ellenére, hogy egy nemzetközi egyezmény értelmében a bálnák kereskedelmi célú vadászata 1986 óta világszerte tilos, a szigetország egy joghézagra hivatkozva, "tudományos céllal" azóta is fennakadás nélkül folytatja ezt a gyakorlatot. Azt sem titkolják, hogy az így lemészárolt állatok húsa kereskedelmi forgalomba kerül, mindezt pedig azzal indokolják, hogy a tengeri állatok fogyasztásáról is ismert japán konyhának a cethús is tradicionális alkotóeleme. Az állatvédő aktivistáknak egyébként azt már sikerült elérniük idén szeptemberben, hogy az IWC (Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság) javaslatára bálnavédett területté nyilvánítsák Chile csendes-óceáni partvidékét.