A Beugró című műsor ötletén felbuzdulva ma már bárki bátran improvizálhat egy színpadon, ugyanis beindult a Beugró Klub, ahová Rudolf Péter, Szabó Győző és Kállóy Molnár Péter is lejárnak. Meg mi is, kamerával.

Kéthetente a budapesti Take Five-ban együtt rögtönözhet a nagyérdemű a Beugró című MTV-s produkció mintájára, és ez valahogy mindenkinek könnyedén megy. Akadnak öregek és fiatalok, de a színpadra inkább csak az ifjabb, önjelölt Latinovitsok, és a rajongással túlfűtött Dezdemónák mennek. Utóbbiak nagy száma köszönhető annak is, hogy itt bizony megjelennek az igazi színészek, akik a kamera előtt improvizálnak a tévében. Rudolf Péter, Szabó Győző és Kállóy Molnár Péter neve már önmagában is elég húzóerő, hát még ha meg lehet őket csókolni.

A Velvet is elnézett egy ilyen jellegű eseményre, mert ha az ember már csordultig van cicikkel és villantásokkal, kifejezett jól esik neki felállni egy színpadra és Kínába ácsingozó wannabe celebet játszani. Ráadásul a szórakozóhely ajtajával kizárul az a csúnya, utálatos külvilág is. Kell ennél több?