Londonban megkéselték egy népszerű brit sorozat, az East Enders színésznője, Brook Kinsella öccsét, amivel 17-re emelkedett a tinédzsergyilkosságok idei száma Londonban. A rendőrség vasárnap őrizetbe vett két gyanúsítottat, mindkettőjük 16 éves, hétfőn óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket.

Ben Kinsella barátaival szórakozott, amikor vitába keveredett egy másik társaság tagjaival. Hajnali kettő körül a két társaság kiözönlött a bár elé, ahol a nagyjából ötvenfős tömeg összeverekedett. A fiút és egyik barátját egy kisebb, fekete fiúkból álló társaság kezdte el üldözni, Kinsella megpróbált elmenekülni, de többen is üldözőbe vették. Rohanás közben a fiú felhívta egy másik barátját, David Dugdale-t. "Futott és felhívott engem, és csak azt mondogatta, hogy "segíts, segíts", aztán a telefon elnémult. Hallatszott a hangján, hogy mennyire fél, bárcsak tudtam volna segíteni neki", idézte fel a történteket Dugdale.

Már nem tudták megmenteni

Egy neve elhallgatását kérő szemtanú elmondása szerint a fiú a fájdalomtól elgyötört arccal azt kiabálta, hogy "megkéseltek, megkéseltek!". Majd összeesett, a járókelők megpróbáltak segíteni. A mentők 10 perccel ezután értek a helyszínre. A fiú nem sokkal a kórházba szállítása után hunyt el. A rendőrség vasárnap őrizetbe vett két gyanúsítottat, mindkettőjük 16 éves. Hétfőn óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket, írja a Daily Mail.

Képaláírás

Londonban egyre nagyobb méreteket ölt a bűnözés

Statisztika

13 fiatalt megkéseltek 2 fiatal a fejsérüléseibe halt bele 2 fiatalt lelőttek

14 éves - 1 fő 15 éves - 3 fő 16 éves - 3 fő 17 éves - 4 fő 18 éves - 4 fő 19 éves - 2 fő

Ez volt a tizenhetedik olyan gyilkosság idén a brit fővárosban, amelynek fiatalkorú az áldozata. Tavaly a statisztika szerint huszonhét ilyen bűncselekmény történt. Szintén késelés áldozata lett a novemberben mozikba kerülő Harry Potter-film egyik szereplője, Robert Knox. A 18 éves fiú az öccsét próbálta megvédeni, amikor leszúrták egy kocsmai verekedés során. Boris Johnson, London nemrégiben megválasztott polgármestere az egyik fő célkitűzésként jelölte meg a fiatalkorúak által elkövetett erőszakos cselekmények visszaszorítását. "Őszintén sajnálom, hogy egy újabb fiatal veszítette életét az erőszak miatt. Együtt érzek a családdal", mondta a londoni polgármester az eset után.