horoszkóp

Aktnaptárban pózol a 240 kilós meleg férfi

2008.11.22. 15:46
A magát csak Chubby Mikeynak nevezű Michael Bauers hatalmas súlya ellenére megdöbbentő vállalkozásba vetette bele magát. Meztelen naptárat készített, amit október végétől lehetett kapni a boltokban. Chubby decemberben Mikulásként, májusban bikaként pózol a naptárban, ami egyébként annyira kelendő volt, hogy már el is fogyott. A bikaszarvak nem, de az úszógumi valódi.

A Photoshop nélkül is megdöbbentő méretekkel rendelkező 29 éves Mihael Bauers úgy boldog, ahogy van. A 240 kilós, magát szeretettel csak Pufók Mikeynak becéző férfi olyannyira jól érzi magát a bőrében, hogy saját naptárat készített, amiben hol csak félig, hol pedig teljesen egészen meztelenül pózol az arra vágyóknak. És úgy tűnik, vannak erre vágyók, mert a naptár őrületes siker lett.

Egzotikus naptár 3100 forintért

A pénzügyi tanácsadó naptárát potom 3100 forintért vásárolhatták meg az egzotikumra vágyók, a kereslet ugyanis akkora volt, hogy már nem maradt belőle. "Teljesen elárasztottak a rendelésekkel. Akkora kereslet volt a 2008-as Chubby Mikey naptár iránt, hogy néhány rendelést vissza is kellett mondanom, ugyanis kiürült a készlet" - nyilatkozta a túlsúlyos férfi. Chubby Mikey egyébként ezt teljesen érthetőnek is tartja: "Szexinek és vonzónak tartom magam. Nem értem, hogy miért ne pózolhatnék én is egy naptárban, mint más modellek" - nyilatkozta a saját weblappal is rendelkező férfi.

Klikk!

A Memphisből származó Michael Bauers ugyan nem testesíti meg minden nő álmát, mégis akadnak rajongói. A Chubby Chaser társaságot olyan férfiak alkotják, akiket a túlsúlyos emberek vonzanak. Ahogyan egykor a világ legkövérebb embere, a már "csak" 369 kilóra lefogyott Manuel Uribe is talált magának társat, úgy Chubby Mikeynak sincsenek problémái a párkereséssel.

Tanítja majd, hogyan kell kövéren egészséges életet élni

"A pasik, akikkel randizom, gyakran vékonyak és izmosak, ennek ellenére szeretik a testemet" - mesélte Bauers az angol Telegraph-nak. Hozzátette, nagyon boldog, hogy önmagát adhatja. A túlsúlyos férfi okítani is szeretné az embereket, kifejtette, mindenkinek meg kellene tanulnia elfogadnia magát, nem pedig a média által közvetített sztereotípiákat követni. Hogy az igét minél szélesebb körben terjeszthesse, Bauers már most készíti a 2010-es Chubby Mikey naptárat, amiben rajongótábora, a Chubby Chaser társaság is helyet kap, emellett pedig egy oktató DVD megjelentetését tervezi, aminek a "Living a Big and Healthy Lifestyle", vagyis Folytassunk Hatalmas és Egészséges Életvitelt címet adná.

A hetente e-mailek százait kapó Bauers sokszor eszik zsíros, nehéz ételeket, és vacsorára is nagy adagokkal tömi meg a hasát. Ennek ellenére a 240 kg-os férfi állítja, nem étkezik helytelenül. "Óriásinak lenni nem azt jelenti, hogy egészségtelenül élsz. Mindig nagy volt a testem, de nem azért, mert akár három pizzát is megeszek egyszerre" - mesélte az 57 éves édesanyjával élő Bauers. A Chubby Mikey névvel felruházott férfi egyébként majdnem minden nap úszik és nyújtózkodik, hogy fittnek érezze magát.