Szabó Dézi és Török Adrienn május óta elválaszthatatlanok voltak, ám úgy tűnik, hogy egy férfi tönkretette a barátságukat. A Blikk információi szerint Török Adrienn előtt az áldozat járt a szintén gyilkossággal gyanúsított Bartus Lászlóval, azonban Szabó nem akarta átengedni a férfit. A lány tragikus halála előtt mindenki értetlenül áll, a gyászolók videonekrológgal tisztelegnek az elhunyt emléke előtt.

Miután a rendőrök feltérképezték Szabó Dézi kapcsolatrendszerét, eljutottak a go-go táncosnői karrierre törő Török Adriennhez és barátjához, a budapesti Bartus Lászlóhoz. A két lány már régóta jó barátságban volt, olyannyira, hogy május óta Szabó Dézi egyedül Török Adriennel töltötte minden idejét, és akkoriban lépett ki korábbi - négy éves - kapcsolatából is, írja a Bors.

Szabó Daisy

Féltékenység állhat a gyilkosság mögött

A véres leszámolás okáról még hallgat a rendőrség, ám a Blikk úgy tudja: Szabó Dézi volt Bartus László korábbi barátnője, ám nem akarta őt átengedni a vetélytársnőnek, Török Adriennek, aki több hozzászólásban is kifejtette az egyik közösségi portálon, hogy nem hagyja annyiban, ha valaki bepróbálkozik barátjánál. " tudom kicsim. remélem ezért egy ribi se próbálkozik, mert elvágom a torkát. De senki se lesz úgyse olyan jó mint én úgyhogy meg lehet próbálni, legfeljebb megfulad a saját vérében.", fenyegetőzött Török Adrienn. Ezek után valószínűnek tűnik, hogy szerelemféltés lehetett az indoka a gyilkosságnak, ám, hogy Bartus László miért segített neki a gyilkosságban, az még mindig kérdéses.

Senki sem érdemel ilyen halált

"Dézi mindig is kettős személyiség volt: a kedves, aranyos szőke lány mellett néha feltűnt a gonoszkodó, alattomos énje. Az életéről nem sokan tudtunk részleteket, mindig is magának való volt", mondta egy régi barátja. Szabó Dézinek azóta már létrehoztak, egy emlékoldalt és videónekrológot is készítettek a történtek előtt értetlenül álló gyászolók. A fiatal lány értelmetlen halála számos kérdést vetett fel, egyrészt azt, hogy hogyan is keveredhetett ilyen társaságba. "Szabó Daisy a saját szépségének áldozata lett_nem a gyilkosa ölte meg, hanem a barátai közönye, akik nem fogták vissza", látható a videóban. Illetve az is kérdéses, hogy egy lány, akiről Szabó Dézi azt hihette, hogy a barátnője, tényleg bántotta-e vagy tulajdonképpen soha nem is voltak igazi barátok. "a saját barátnőm megöl? hát így működnek manapság a dolgok?...soha senki semmilyen körülmények között nem érdemel ilyen halált...de ha már a saját "barátnőm" öl meg, ott már komoly problémák vannak", tette fel a súlyos kérdéseket egy hozzászóló.

Török Adrienn és Bartos László
Forrás: Police.hu

Szabó Dézi összevagdosott holttestét augusztus 12-én találta meg egy járókelő Budapesten, a XXIII. és XVIII. kerület határán, egy erdei úton. A gyanú szerint a 21 éves fotómodellel több tucat kézszúrással végzett a 18 éves Török Adrienn és a 22 éves Bartos László, akik jól ismerték a fiatal lányt. Ellenük országos és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség és az autójukat is lefoglalták, melyben a nyomszakértők megtalálták az áldozat vérét.