Nagy valószínűséggel a New York-i kormányzót szexbotrányba taszító Ashley Alexandra Dupre, művésznevén Kristin szerepel egy nemrég előkerült leszbikus szexjelenetet bemutató videón. A videó 2003-ban készült, amikor Dupre még csak 17 éves volt, és a Girls Gone Wild csapatát erősítette, akikkel szexjeleneteket vettek fel. Persze egy call-girltől nem áll távol egy szexvideó, a lényeg, hogy Dupre nagyon ügyesen próbálja meglovagolni a botrány után kialakult ismertségét.

A Post Chronicle beszámolója szerint Ashley Dupre szerepel egy nemrég előkerült leszbivideón. A felvételen a luxusprosti, aki rendszeresen teljesített szolgálatot Eliot Spitzer New York-i demokrata kormányzónál, egy zuhanyzóban bújik össze alkalmi partnerével.

Dupreről a TMZ korábban kiderítette, hogy még 2003-ban, tizenhét éves korában szerepelt a Girls Gone Wild című műsorban, ami nagyjából arról szól, hogy részeg lányok a melleiket és egyéb testrészeiket mutogatják; de néha picit tovább is mennek.

A nem gyerekeknek készült videó itt megtekinthető.

A call-girl tehát már fiatalkorában a későbbi karrierje felé kacsintgatott. Az első, még márciusban előkerült videón, amit a TMZ is bemutatott, az látható, ahogy a tizenhét éves Dupré a mellével és fenekével ismerteti meg a kamerát. Mivel a felvétel Floridában készült, nem kerültek bajba a készítők, mert az államban engedélyezett a fiatalkorú lányok meztelenségének bemutatása, ha a lány beleegyezik a dologba, és nincs szex a felvételen.

Ashley Dupre

A Post Chronicle videójában viszont már azt látjuk, hogy az Ashley Duprenek azonosított lány egy másik lánnyal ad elő egy rövid, zuhanyzós jelenetet. Joe Francis, a Girls Gone Wild főnöke korábban azt nyilatkozta, hogy Dupre hét felvételükön is szerepel, a 2003-as tavaszi szünet fantázianevű darabban. Francis hozzátette, az egyik jelenet egy leszbivideó egy zuhanyzóban. Így a most nyilvánosságra került darab nagy valószínűséggel azoknak a felvételeknek az egyike, amiken Dupré állítólag még fiatalkorúként szerepelt.

Dupre 2003-ban Miamiban nyaralt, amikor összeverekedett egy barátjával, és ezért elment egy bárba. Itt találkozott össze a Girls Gone Wild csapatával, akik épp lányokat kerestek a következő filmjükhöz. „Felugrott a buszra, és velünk tartott egy hétig” – mondta el Francis a News Oxynak.

A Girls Gone Wild főembere aztán most látva, hogy egykori felfedezettje milyen ügyesen lovagolja meg a botrányt: lemezeket akar vele eladni, a Playboy-tól és a Hustlertől is kapott felkérést, úgy döntött, felajánl egymillió dollárt (kb. 156 millió forintot) Duprének, ha a most 22 éves lány készít egy reklámvideót a Girls Gone Wildnak, valamint szerepel egy újabb részben.

Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a Girls Gone Wild mennyire kerülhet bajba, amiért egy, a feltételezések szerint 17 éves lány szerepelt a műsorukban.