A világ egyik leghírhedtebb preparátora, Günther Von Hagens október 24-től a londoni közösséget sokkolja emberi és állati tetemekből készült szobraival.

A napokban nyitotta meg kapuit a világ leghírhedtebb preparátorának kiállítása a londoni O2 rendezvénycsarnokban. Az augusztusig megtekinthető Body Worlds and the Mirror of Time az 1996-ban útjára indult Body Worlds (Testvilágok) vándorkiállítás továbbfejlesztett változata - írja az AFP. "Bemutatja, hogyan fejlődik és öregszik a szervezetünk. Az emberek megtanulhatják, hogy milyen fontos is a testük, hogy mennyire törékeny és erős egyben" - nyilatkozta Günther Von Hagens. Hasonlóan vélekednek egyébként a jelenleg Budapesten megtekintehtő BODIES... tárlat szervezői is.

Pucér izmok és bőrös alkotók!

Von Hagens a saját maga által kifejlesztett plasztinációnak nevezett eljárással készíti el tetemekből készült szobrait. A módszer lényege: a testet a szövetek folyadék- és zsírtartalmának eltávolítása után műanyaggal tartósítja. Mint említettük, Von Hagens egyébként a saját kiállításával járja a világot, amivel az a célja, hogy az emberekkel megismertesse saját testük működését.

Természetesen őt is megvádolták azzal, hogy illegálisan szerzi be "alanyait". Az egyik orosz televízió értesülései szerint a novoszibirszki orvostudományi egyetem 56 tetemet juttatott el a sokak által Dr. Frankensteinként emlegetett férfi heidelbergi privát intézetébe. A német professzor azzal védekezett, hogy ügyfelei haláluk előtt írásban hozzájárultak ahhoz, hogy testüket kipreparálják.